Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Száraz Miklós György: Duna

honfoglaló magyarok törzsei érkeztek. A hősi ének talán sátrak és jurtok fel- gyújtásáról, asszonyrablásról, vadászatról és lótolvajlásról regél, ahogy az ír hősmonda legősibb eposza is a nagy tehénrablásról zengi énekét. Hőstetté magasztosult rablások, gyilkosságok, álnok csellel megnyert csaták - a regősök ajkán mitikus múlttá lesznek. Dák-római-román kontinuitás, hun-avar-ma- gyar történet, római-frank-német birodalmi eszmény. A Duna mentén mindenki rokona, ismerőse, boldogtalan utóda valami boldog ősnek. Itt mindenki birodalmi múlttal büszkélkedhet. Romulus és Remus, dák Decebál, hun Attila, frank Nagy Károly, morva-szláv Szvatopluk - minden örökségnek van „jogos” tulajdonosa.

Ez a Duna-mítosz. Mítoszok és ellenmítoszok szövevénye. A nemzeti történelemé és az elnemzetlenítésé, a soknyelvűség tradíciójáé és a nemzeti nyelvé. Mitikus erővel, szent tartalommal töltetnek meg a szavak: ország, haza, anyaföld, rög. A nép és a nemzet fogalma köré hol a szenvedés, az alávetettség, hol az uralkodás mítosza szerveződik.

Vallási, nacionalista, nemzetiszocialista és kommunista mítoszok éltek és élnek a Duna-tájon egymás mellett. Es a kérdés most sem az, hogy melyik mítosz igaz, hanem hogy melyik veszedelmes. Melyik az, amelyik rendet és harmóniát teremt, s melyik idéz elő bábeli nyüzsgést és káoszt. Melyik az, a- melyik homogenitásra törekszik, egyszerűsítve rombolja a sokszínűt, a sokféleképpen rétegzettet. Régóta tudjuk, a mítosz minden és semmi. Ha van, akkor az a baj, ha nincs, akkor meg az. A mítosz hősei mindig végletesen jók és rosszak, mint a sakktábla színtelen mezőin mozgó színtelen, azaz fekete és fehér figurák. A mítosz valójában egyetlen színt ismer, a kiomló vér vörösét. Minden más színe nem szín, hanem érc - az arany és ezüst, napfény és holdfény, férfi és nő.

Mondták már, hogy a mítoszt, ami barbár és súlyos, ormótlan, akár egy bika (Minotaurusz vagy kentaur) - mint minden igazán kifinoFürdőző, Siófok, 1980.

85