Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Száraz Miklós György: Duna
Ügyesebben mitizál Andronicus, a XVI. századi portugál lovagregény, a Miksa császár krónikájának, titokzatos szerzője, a melankóliára hajlamos magyar herceg: mellékesen említi csak, hogy Filénia, a megesett magyar hercegnő a Buda vára alatt hömpölygő nevezetes folyó, a Duna forgalmas partjairól kényszerül menekülni kedvesével. A szerző - Miksa császár állítólagos nagybátyja - nem sokat tud a távoli Magyarországról, de tud Budáról és tud a legendás, nagy folyamról, a Dunáról. Hispánia felől nézve a magyar királyság egzotikus, messzi táj. Európa kelete, az Isten ostorának is mondott pogány fejedelem, Attila utódainak földje, mohamedán török ostromolta keresztény bástya. Mitikus ködben lebegő világ. Az első portugál király magyar eredetének ibériai legendáját is az eposzi távolság - s a hajdani Magyarország legendás gazdagságának híre - ihlette. (A legenda Zsigmond korában már létezett, ám először csak a XV. század végén olvashatunk róla a Joäo de Barros által írt, sokáig az első portugál nyomtatott könyvnek tartott Clarimundo császár krónikájában, majd rendre feltűnik a portugál irodalom aranykorának műveiben, például Camőes Luziadák eposzában vagy Duarte Galväo krónikájában is.) A Miksa császár krónikájának titokzatos szerzője felvonultatja munkájában a szerelmi- és lovagregény műfajának minden kellékét: elrabolt királyfik, álruhás hercegek, ármánykodó grófok nyüzsögnek a Duna partján, a világszép hercegnők kegyeiért lovagok hada - például az Elefántos Lovag, a Rejtett Nap vagy a Szárnyaló Sas Lovagja - tör lándzsát. Budát az angol királyi seregei ostromolják, a magyar főváros körüli erdőkben vadkanok és medvék mellett oroszlánok tenyésznek. A szerző láthatóan nem törődik a valósággal: legendát gyárt. A Duna pedig maga is legenda: a portugál mesélő hitelesítésre használja történetében a nagy folyót. A Duna realitás, ugyanakkor mítosz is. Joseph Campbell mítoszkutató számtalan előadásában figyelmeztet arra, hogy a mítoszokat, az ősi meséket és legendákat az emberiségnek újra és újra fel kell dolgoznia. George Lucas egykori professzora, a gigászi filmeposz, a Csillagok háborúja-sorozat készítőjének irodalmi tanácsadója azt is elárulja, hogy meggyőződése szerint a mítoszok arra serkentenek minket, esendő embereket, hogy megkísértsük a lehetetlent, megpróbáljunk tökéletessé lenni. A mítosz tehát alkalmas arra, hogy - ha nem is hibátlanná, de - reménykedővé, ezáltal elégedettebbé, vagyis jobbá tegyen, Ha megértjük és megszeretjük önmagunkat, megértjük és megszeretjük a világot is. A mítosz hasznos, mert azt keresi - gazdagságot, szépet és rútat, gonoszt és jót, elkeserítőt és felemelőt -, azt a küzdelmeset, amit, jobb híján, „örök emberi”-ként szoktunk megnevezni. A mítosz tulajdonképpen vágy. A tudomány és modernitás által minden szentségtől, misztikától és varázslattól megfosztott ember vágyakozása a maga- sabbrendű után. A mítosz elmeséli az elmesélhetetlent, megnevezi a megne- vezhetetlent, formát ad a formátlannak, emberivé teszi az emberfölöttit. A mítosz ábránd arról, hogy a világegyetemben létezik és meg is ismerhető a rend. A mítosz - mondja Walter Burkert - az Istenekről való beszéd. Nincs szerzője, hiszen ihletője, mesélője mindig a közösség. A mítosz az emberiség fantáziája. Jung szerint a mítosz az ember tudatalattijának kivetülése: a mítosz maga a lélek. 83
