Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Bálint Zsolt: Észrevételek és gondolatok Csontváry "pillangói" kapcsán

előtt2', de Csontváry miért ne láthatta a külföldön is híres gyűjteményeket? De nincs nyoma az életrajzban, hogy a neki hivatalt adó Gácsról lepkefestés miatt zarándokolt volna Eperjesre. Ezt biztosan megemlítette volna, hisz nagy részletességgel számol be a későbbi motívum-keresésekről.24

A véleményem szerint másik érdekes ösvény Léva környékén vezet, ami ugyanilyen izgalmas és ígéretes Csontváry szempontjából: kapcsolatba kerül- hetett-e a Gácson élő gyógyszerész a nála fiatalabb Nécsey István25 festőművésszel, aki az 1880-1890-es években szülőföldje környékén Bars- megyében gyűjtött lepkéket, „ki a lepkéknek művészies lefestésében mester, és a magyar faunára nézve új fajokat is talált”." Komoly lepkegyűjteménye volt, amely az Erdélyi Múzeum Egylethez került.27 Tudjuk, Romanoff nagyherceg megrendelésére is dolgozott, aki szenvedélyes lepkegyűjtő lévén saját múzeumot alapított és lepkékkel foglalkozó tudományos folyóiratot adott ki.28 A meghívás feltehetően olyan tekintélyt teremtett Nécsey számára - mert mint ismeretes, senki sem próféta a saját hazájában — hogy később idehaza, mint szakillusztrátor is megbízást kapott Herman Ottótól, aki kiállítást is rendezett madárképeiből.2<; Nécsey a müncheni Hollósy- és a párizsi Julian-iskola neveltje volt. Ott is találkozhatott Csontváryval. Koczkáztassuk meg feltételezést, hogy Csontváry Nécsey hatására vagy a vele való szorosabb kapcsolat következtében kezdte festői pályafutását állatábrázolásokkal is? Mert érdekes, hogy míg az állatábrázolásaival egy időben keletkezett táj- és zsánerképeit nem tartotta kiállíthatónak és a gácsi gyógyszertár padlásán őrizgette őket, addig lepkéit és madarait igen. Lehet, állatábrázolásos képei iránt táplált önbizalmát a szaktekintéllyé váló Nécsey elismerő szavai erősítették, de a többi képpel kapcsolatban hiányzott a külső és belső bizonyosság összhangja. Nincs bizonyíték Nécsey és Csontváry kapcsolatára, nem tudni, hogy találkoztak-e egyáltalán, de a földrajzi helyek és időpontok összecsengései nagyon ezt sugallják. Kutatni lehet ez irányban.

Kanyarodjunk vissza a lepkészethez. A XIX. században az arisztokrácia és a polgárság, majd a kisiparosok között oly mértékűvé vált a természet búvárlása, hogy szinte divatnak nevezhetjük. Mindez csodálatos virágzásnak indult a XX. század hajnalán. A környező állat- és növényvilág ismerete, a botanizálás, kövületek gyűjtése, a madarászás vagy éppen a rovarászás nem tartozott igazán hóbortos dolognak, sőt a természetjárással kapcsolatos sok-sok érdekes történetet szívesen hallgatták a társasági élet során, vagy olvasták. Több vidéki udvarházban vagy palotában volt valamiféle gyűjtemény, ami vagy a szalonban, vagy pedig az erre külön fenntartott és berendezett szobában állt. Kitűnő alkalmat adott és tartalommal töltötte meg a hétköznapokat a legújabb felfedezések és eredmények megvitatása. Barátságok, sőt üzleti vállalkozások is épültek a természetszeretetből kibontakozó emberi kapcsolatokra. Három erdélyi példával szemléltetem, hogy nem volt olyan „természetellenes” dolog a lepkeháló: (1) A magyarózdi kastélyt ábrázoló korabeli litográfia az előterében kisfiú szalad két „úrhölgy” felé. A fiúcska jobb kezében lepkeháló lobog.10 (2) A közelben levő Szengotthárdon pedig a gróf Wass Béla és család65