Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Kemsei István versei
KEMSEI ISTVÁN Halálősz KISS BENEDEKNEK En Uram Istenem, adj hosszú, csendes őszt és kevesebb halált! Már megint megkésve kezdtem imához, szokásom szerint. Amíg tétováztam, meghalt Csíki Laci, meg Bálint Ágnes, családom régi barátja, Sándor Judit operaénekes, aki Hárs Ernő felesége is volt. Jó vízparti ivócimborám mája se bírta tovább. Kappog a gyászkutyák körme a kövön. Szűk fájdalommal roppan az élet egy végét nem látó, éjszakai folyosón. Idegen, didergetős sarokban ül le kvaterkázni még egy utolsó utáni szóra a barátság. Eközben alig szedi össze magát a sírkövek között botorkáló, saját feliratában gyönyörködni akaró halandó. Valahogy meg kellene beszélnünk, hogy valamikor, a jövőben, rendelj egy kivételes évszakot. Amikor nem történik más, csak megberzsenyesednek, s aztán lehullanak a levelek, majd a tárult ágak között kigömbölyödve meghozza sárga bogyóit a fagyöngy. Itt kellene találkoznunk, én Uram Istenem, ebben a halál- szünetelő ragyogásban. Emlékszel? Néha együtt voltunk az erdőn. Ott ittam a Te forrásodból. Beláthattam végtelenedbe. Nagy a Te felelősséged. Lásd be, kérnem most sokkal nehezebb, mióta kérésemből kibogozhattam a görbült vasszögként ágaskodó, néma kérdést. Kétségbe esve fosztanám eközben a foszthatatlan időt bőrömről, mindhiába. 60
