Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 3. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő

23

ISTVÁN: Megint a királyhoz... Menj hát Erdőelvére a fiaiddal..

Bántás nem érhet.

IRÉNÉ: Köszönöm.

ISTVÁN: Jobb lesz ott neked?

IRÉNÉ: Lengyelhonban volt rossz. Abban a szomorú várban, a

sok idegen ember között, ahol nem volt kivel beszélnem. ISTVÁN: Fiaid?

IRÉNÉ: Ritkán látom őket. Járják a maguk útját.

ISTVÁN: Mit csinálsz majd Erdőelvén... egymagádban?

IRÉNÉ: Nem tudom. Nézem a hegyeket.

ISTVÁN: Vágyódd oda, azt látom.

IRÉNÉ: Konstantinopoliszba vágyódom, Uram. Már csak

álmomban látom, s álmomban olyankor boldog vagyok és vidám. És ébren sokat fáj a szívem. De ott már senkim, semmim. (Megborzong.)

ISTVÁN: Megfáztál, Asszonyom.

IRÉNÉ: Hűvös van itt.

ISTVÁN: Igen, hűvös az este... Ma nehéz napom volt... megfáradtam. Holnap én is elmegyek innen. Székesfehérvárába, akit én építettem. Ott jó... nincsenek emlékek, mint itten.

IRÉNÉ: Én Napkeletnek, a hegyek közé, az irgalmatlan, havas

hegyek közé.

ISTVÁN: Úgy gondolom, többet nem találkozunk az életben.

IRÉNÉ: Nem fogunk.

ISTVÁN: Emlékszel tán, a görög mesterekről beszéltem egyszer.

IRÉNÉ: Csodáltad őket.

ISTVÁN: Azóta én is csak építek. Még akkor is, amikor azt hiszik,

hogy rontok. De a földet elsőbben takarítani kell, kivágni a tövist és kiszedni a követ, gyökeret, azután felhasítani a föld borit, hogy gabonát teremhessen. És mély sebet kell beléje vágni, hogy templomot építhessünk. Haragszol még rám, Asszonyom?

IRÉNÉ: A régi sebek begyógyulnak, Uram.

ISTVÁN: A seb, aki kard által esett, beforr. S elsimul a barázda is,

akit ekével hasítunk a földbe. De a lélek sebét csak a halál gyógyítja meg... Lásd, fiam van nekem is. Szép, derék fiú. Imrének hívják.

IRÉNÉ: Tartsa meg Isten a fiadat, István!.

ISTVÁN: Jöjj közelébb hozzám, asszonyom... a körteszag miatt...

IRÉNÉ: Áldjon meg az Isten érte, Uram.

4. keretjáték

MECÉNÁS: Pszt! Lurdybaba elaludt. Jobb is. Éjjel orbitális nagy

buliban voltunk. Ott volt mindenki, aki számít... Már