Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 3. szám - Kós Károly-Zalán Tibor: Az ország, az építő
22 CSANÁD: Pozsony várából jött a hír: a morva herceg a császár szövetségében eró's sereggel tört az országba. S Regensburgból is megindult már a birodalmi had. ISTVÁN: Lám, lám, Bresztiszláv... A császár harapóba akar fogni. Hanem, most már nincs más választásom. A háború megvan, és én azt el nem kerülhetem... A sereget rád bízom. CSANÁD: Nem! ISTVÁN: Nem akarod? CSANÁD: Nálam jobb seregvezetőd van. Vazul. ISTVÁN: Nem! A győzelmet nem szerezheti meg nekem s az országnak Vazul herceg, Taksony vezér unokája, mert úgy lehet, akkor az én fiam soha nem lesz ez ország ura. CSANÁD: Hűséggel tartozom neked, amíg élek. Vállalom a seresyezetést. A birodalom hadával szemben maa;am állok. De egy sereg a császár hátába kell hogy harapjon, s ennek a seregnek hadnagyául Vazult akarom. ISTVÁN: Nem értettél engemet, mégsem! CSANÁD: Megértettelek, Uram! De győzni akarok. ISTVÁN: Igaz. Legyen hát... Akarsz még valamit? CSANÁD: Egy asszony jött velem, Uram. ISTVÁN: Egy asszony? CSANAD: Atyámfia nékem, s tenéked is az. Lengyelből jött ide. ISTVÁN.: Gyula felesége? CSANAD: Özvegye. A vajda télen meghalt. ISTVÁN: Engedelem nélkül hogy mert visszajönni? CSANÁD: Jöhetett bátran. A király törvénye a lázadónak tiltja az országba jövést, de nem az özvegyének s fiainak. Kérni jött az asszony: hogy térhessenek meg Erdőelvére. Küldhetem, Uram? ISTVÁN: Nem akarom! Mehet a fiaival ahová akar ez országban. De látni nem... CSANÁD: Rendben, nem fogod látni... ISTVÁN: Csanád! Küldd be mégis azt az asszonyt. (Csanád ki.) Épp harminc esztendeje... s azóta mennyi minden történt... annyi ember hullott el, annyi sok ember... győzedelmeskedtem Koppányon, meghalt apám, meghalt három gyermekem... elhagyott az édesanyám, s meghalt messze, kint Lengyelországban... elhagyott Radla... megnyomorodott Vecelin úr is, és meghalt azután... most van egy fiam, nagy áldása ő az Istennek, de nem vagyok boldog... (Irénéjön) Rég láttalak, Urasz- szony, s köszöntelek. IRÉNÉ: Harminc esztendeje... ISTVÁN: Egy élet múlt el velünk... nélkülünk... IRÉNÉ: Kérni jöttem...
