Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna

havas csúcsaira nyílott kilátás. Minket azonban most ne a tágas panoráma érdekeljen, hanem a fény keskeny csíkjai, a tétova pászmák, melyek a történelmi táj sötétjébe hasítva világítanak meg felületeket. Az érintkezés, az összetartozás, a „dunaság” finom felületeit. Például hogy a Boden-tó, a „Sváb tenger”- nek is becézett nagy gleccsertó keleti csücskében lévő Bregenz talán nem más, mint a magyar népmesék Bergengóciája, a messziség nagy királysága, mely az Óperenciás tengeren is túl terül el.

Óperenciás tenger. Az Enns a Duna jobbparti mellékfolyója. Ober Enns, mások szerint Ob der Enns: a folyó felső szakaszáról elnevezett tartomány. Túl az Óperencián, vagyis hogy nagyon-nagyon messze, mondták régen a magyar mesemondók. A történelmi valóság az lehet, hogy idáig, az Enns folyóig mozogtak otthonosan a IX-X. századi, kalandozó magyarok. Itt húzódott a jól ismert föld határa. Ami mögötte terült el, az sem volt terra incognita - hiszen az Atlani-óceánig, a mór Córdobáig nyargaltak a keleti sztyeppék feló'l viharfelhőként támadó magyar lovasok -, de közembereik számára az Ennscn túli táj már a mesék, legendák birodalmába tartozott.

„Túl az Óperencián, boldogok leszünk...” - éneklik Kálmán Imre meséjében, a Csárdáskirálynőben a szerelmesek. És hiába fanyalog a germanista olasz Duna-utazó, Claudio Magris, hiába morog önbecsapásról, pimasz közönségességről és szentimentális cinizmusról: az operett is Dunaság. Duna- érzés. Duna-feeling. A Duna-táj része. (A trieszti tálján különben sem oráku87