Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna

Haterius Callinicus állíttatta azt a hömpölygő Dunának. Aquincumi ásatáson került elő az a sírkő is, mely a császárkultusz főpapjának, Caius Retonius Danuviusnak a földi maradványai fölött magasodott. Egy másik felirat Danuviusról, Diassumarus fiáról regél. Az ember saját képére formálja isteneit, nevet ad nekik, majd róluk kereszteli el gyermekeit, hogy hatalmat és biztonságot sugárzó nevük óvja őket.

Kövek, falmaradványok, romok. Táborok, őrtornyok, kövezett utak, szentélyek, fürdők, piacok, boltok, cirkuszok, pazar villák maradványai. Rájuk csodálkozunk, megbámuljuk az aquaductus merész ívét, megtapogatjuk a nyers követ, a töredékes mozaikot. Rátesszük a tenyerünket és átszellemülten mondjuk: „Róma.” De nem mindegyikünk őszinte, nem mindegyikünk rendül meg valójában, mert ha nem látjuk a kövek, falmaradványok, romok közt a hajdan élt embert, nem éled meg a múlt.

TÚL AZ ÓPERENCIÁN

Caput Nili Quaerere, „a Nílus forrását keresi”, mondták eleink, ha valaki lehetetlen vállalkozásba fogott. Jó-jó, a Nílus afrikai forrását meglelni embert próbáló feladat lehetett. De a Duna?! Ez egy européer személyiség. Ennek bizonyára évezredek óta ismerjük a forrását. Hát nem. A Duna sokáig megőrizte születésének titkát. Hérodotos, Aristotelés, Strabón sem tudták pontosan leírni. Tiberius császár jó helyen kapiskál, a mai Bodeni-tótól valamivel északabbra keresi a főforrást, melyet Germaniájában Tacitus a Fekete85