Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Száraz Miklós György: Duna
Vajon miért olyan izgalmas ez a folyó? Mert izgalmas, az nem vitás. Ezt az is bizonyítja, hogy Dunát lehet rekeszteni a róla szóló irodalommal. Európa második leghosszabb folyója. Ne! Most hagyjuk ezt. Ha még a leghosszabb volna. De az már valami, hogy úgy csüggnek rajta a népek, mint egy nyakláncon. Mondjuk úgy: a Duna az Isten olvasója. Kilenc országot érint ez a nagy folyó. Négy fővárost, négy nagy gyöngyöt - Bécset, Pozsonyt, Budapestet és Belgrádot - fűz fel kék fonalára. Vízgyűjtő területe több mint nyolcszázezer négyzetkilométer. Ne! Ezt is hagyjuk. Szép nagy szám, de úgysem tudunk mit kezdeni vele. Érdekesebb lehet - főleg mostanában -, hogy nyugatról keletre tart. Igazi európai folyó. Egybeköti Nyugatot a Kelettel és a Déllel. Donau. Dunaj. Duna. Dunav. Dunarea. Sokarcú Duna, partjain a sokarcú ember. A víz mindenütt szép, ott is, ahol vad, ott is, ahol szelíd. Mindenütt szép az ember is. Még ahol vad, talán ott is. Ha ismerjük. De nem lehetünk ott mindenütt, nem ismerhetünk meg, így nem is szerethetünk meg mindenkit. De a Dunát szerethetjük. A Dunát, ami part, szikla, tocsogó, felhő, holtág, híd, csónak, hajó, hal és háló, kő és ház, vár, tölgy és fűz, nád, sirály, kanalasgém, sziget és ember. Kultúra. Mert a Duna mindez. A föld, a víz, s talán a levegő-ég is. A part mentében vágtató szarmata, longobárd, teuton lovasok illanó tükörképe? A túlpartra suhanó hun, magyar, mongol nyilak sötét villanása? A langy-sekély vízben ácsingózó, iddogáló barmok töredezett árnya? DANUVIO SACRUM Salus reipublicae Danubius - A köztársaság üdve a Duna -, hirdeti Augustus császár kétezer esztendős érmének felirata. A császár szerette a Dunát? Mondjuk inkább úgy, számolt vele. Római síremlékén kőbe vésett életrajz sorolja Augustus dicső tetteit, köztük azt, hogy seregei eljutottak Pannónia földjére, melynek porát még nem tapodták a légionáriusok sarui. A császár a Duna partjáig tolta ki a birodalom határait. Az ókori Róma földrajzi írói hosszú időn át regéltek az Európa északi területein lakó barbárok mérhetetlen gazdagságáról: aranyról, ezüstről, borostyánkőről. Augustus uralkodásától a Barbarikum szegénysége válik közhellyé. A Duna-tájat fagyosnak, gyümölcsöt nehezen termőnek, ritkán lakottnak mondják a római szerzők. Livius szerint kibírhatatlan az északi éghajlat. Ovidius még az Al-Duna környékén, Tomiban is fagyos Dunáról énekel, Tibullus úgy értesít, hogy a pannonok dermesztőén hideg vidéken tengetik napjaikat, földjeiket nem művelik, ridegek és vadak, foglyaikat legyilkolják, lefurészelt koponyájukból vért isznak. Pannónia helytartója, Cassius Dio szerint a pannonok sivár földjén nincs olajfa, szőlő is alig, sok a hó, jeges szél cibálja a járhatatlan erdőségek fáinak lombjait, az itt lakók télen baltával vágják a bort. Még a szelíd Seneca is a Duna-táj komor egéről és örök teléről mesél. A végeken, írja, elenyészik a kultúra, híre-hamva sincs Róma békéjének, mely bearanyozza a művelt világot. 83
