Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Bokányi Péter: Közlés és hatás
Biharban) Arany János-i színekben tündököl. Kerüljön föl a Zápolyák reneszánsz udvarába, a Surányi-Herczeg színezését érzem. Erdélybe sodorja a következő fejezet? Kemény Zsigmondra ismerek. De kihámozhatok az ő könyveiből jókais, Móricz Zsigmond-os részeket is, s olykor mintha néhány sorát Szabó Dezső írta volna meg, szívességből”4. Fentiekből - s az 1927-es, a Fekete vőlegényekről született kritika egészéből - látszólag nehéz meghatározni Németh László viszonyát Gulácsy regényeihez. Óvatosan dicsér, finoman bírál, tudatosan kétarcú kijelentéseket tesz Gulácsy Irén művéről - valamiféle konstruált bizonytalanság tükröződik a szövegekben: tudja, hogy fontos jelenség Gulácsy Irén és műve, de azt is érzi, hogy valami nem nincs egészen rendben a jelenséggel. Németh László írásainak kettős viszonyulása nem egyedülvaló jelenség a korabeli kritikában, sőt, plasztikusan mutatja azt a kettősséget, ami Gulácsy életművének recepciójában megragadható. Bohtmiczky Szefi a Nyugat 1927/3 számában közölt egy rövid írást Gulácsy művéről. Dicséri a művet és alkotóját mint a nyelv mesterét, ugyanakkor érezhetően anakronisztikusnak véli azt a látásmódot, amely a regényt meghatározza, s túlírtnak azt a történelmiregény-hagyományt, amelyhez idomul Gulácsy Irén műve. „Már az első kötetnél érezni, hogy nem fog újat adni; mialatt rengeteg anyagát összegyűjtötte, hogy átható nézéssel magához fogja a nagy dráma messze elnyúló szálait, idejét múlt okulárét használt; ez az okuláré mindig nagyszerűnek, hősnek, fenkölt nemességgel megáldottnak mutatja a magyart, míg vele szemben az idegent lenyomja a legsúlyosabb bűnökig.”5- írja a szerző, másutt, az egyébként dicsért regénynyelv kapcsán pedig a „szavak vezércikkízű pátoszáról”6 beszél. Benedek Marcell a Korunk 1927 májusi számában ekként összegzi a Fekete vőlegényekről írt kritikáját: „ Nyugodtan kimondhatjuk, hogy P. Gulácsy Irén regénye hosszú évtizedek legerősebben megfogott magyar koncepciója. Megírásában, a már említettem epikus objektivitás mellett, ugyanaz az erő érzik, amely koncepcióját és emberábrázolását jellemzi. Nagy szókincsű, szilárd kötésű mondataiban mintha évszázados prózai stílus-hagyományokra támaszkodnék — holott, aki előző munkáit olvasta, tudja, hogy ezek a mondatok egy szabódezsői, túlfeszített, robbanó stílusnak kemény megfe- gyelmezéséből származnak. Ez a tudatos Onfegyelmezés magasabbra vitte fel Gulácsyt, mint tehetségének megbecsülöd is hitték.”7 Gulácsy Irén történelmi regényei a magyar történelmi regény „történetének” különös időszakában keletkeztek. A 20. század eleje, a konszenzusosán a Nyugattal jelzett kánonváltás alapjaiban változtatta meg a történelmi regény pozícióját, „feladatát”, s sokszorozta meg a történelmi regényekkel szembeni elvárásokat. Gulácsy Irén történelmi regényei értékelésének köz- tessége vélhetően ebből fakad: a történelmi regény regénytípusának köztes- ségével, illetve abból, hogy eltérő irodalom- és történelemszemléletek csapnak össze Gulácsy és műve fölött, s nemegyszer mintegy ürügyként használják az írónőt és művét. A Fekete vőlegények alapvetően - ezt érzékelte Bohuniczky Szefi - a 19. századi történelmiregény-hagyomány folytatója. A róla született kritikák, írások, 75
