Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 2. szám - Miklya Zsolt: Vízorgona
borotvakés tokban, s egy lehangoló szájharmonika. Sok fémízű rés, összegabalyodott hangok, szélütés. Összegabalyodott hangok, szélütés, fejjel lefelé lógsz a hintaágon, rádió szól, veszekednek megint és te hajtod, lendület visz, éber álom. Tűzön hajtasz át, de meg se perzsel, vízen gázolsz át, és nem nyel el, pedig még úszni sem tudsz. Kit érdekelnek. A legkisebb királyfi táltosán ki szólna rád. A rádióban nótaszó, egy várkastélyhoz érkezik a herceg, oroszlánszájat nyit a kopogtató az érckapun, az őr kiszól, jelenleg telt ház, kívül tágasabb. Menj, eredj! A ház sóhajai rádfelelnek. A ház sóhajai rádfelelnek, ez itt egy beszélgetős ház, tudod. Titokban mindenki fallal beszélget, a házfalakban mindenütt titok. És kinn a kertben, göröngyök között, úgy gyöngyözik a zöldparadicsom, hogy szájba veszed, és a nyelvgyököd már meg sem érzi, hogy valami nyoma csak marad, a gyöngy a nyelv alatt zöld. Te zöldnyelvű vagy, a fal meg zöldfülű, de beszélhetsz neki nyugodtan, nem ölt nyelvet, hallgatni sem olyan egyszerű. Ne fólj fám, nem fáj a fejem. De óh, a fejfájás csak csillapítható. A fejfájás csak csillapítható, vagy szítható, mint sparhet parazsa vacsora előtt, míg a platni forró nem lesz. Kenyeret piríthatsz rajta vagy gesztenyét. Ha pirítósillat tölti be a házat, az munkanapot jelent, megáll a szorgos kéz az est alatt, és barna testet, forró kenyeret vesz magához a családi asztal körül, evéssel áldoz, olaja kacsazsír. Gesztenye ritkán, nagy ünnepen kerül csak asztalra errefelé, hogy szelíd, 29
