Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Bálint Zsolt: A "Hídon átvonuló társaság" képzetei

málha, mintha nagyméretű, összetekert vászon lenne. A sárga lovat a képből kivezető alak talán maga a festő. Az innenső partról érkező lovasokat és a festőt egy házaspár választja el. A híd közepén állnak, a zúgó folyó fölött. Az asszony a híd kőpárkányára teríti ki a pólyát, kötői a mélybe lógnak. Bal kezében tartja magához ölelve kisgyereket, hogy bebugyolálja. A férfi az asszony jobbján, tekintete a lovasokat lesi, de segít a pólyázásban: jobb kezét a kelengyén tartja, hogy az le ne essen a mélybe. Szűz Mária és Szent József alakja ez,5 akik pólyába takarják a kisdedet. Nem menekülnek. Nyugalmat árasztanak, kiegyensúlyozzák a képet. Talán éppen hazatérőben vannak Egyiptomból. A Szent Család gyalogosan van. Nincs málhás állata. Feléjük fordul a száraz fa tövénél a kitaposott porondon üldögélő feketeruhás, kalapos alak. Talán Mózes. Megfáradtán figyeli a szomjukat oltó aranyborjakat. A fa víz felőli oldalán szamárháton utazó dáma, kutyáit itató udvarhölgye és piros ruhába öltözött bohóca rímel a másik oldalról a hídra lépett lovasokra. A társaság mulatság, vadászat után lehet. A bohóc fáradt, a szamár nyakára támaszkodik. A dáma rejtve marad a szamár hátára erősített utazó alkalmatosságban.

A fentiek alapján kibontakozik a kép üzenete. A festő kelet felé veszi útját, a felkelő nap irányába, arra, ahol a bővizű és tiszta folyó forrása lehet. Az élet vize. Magányos prófétaként vezeti ki a halált jelképező sárga lovat a világból úgy, hogy annak málháján ott nehezednek azok a vásznak, amelyekre majd az új világnak szóló prófétikus üzeneteit festi. Az őszre hajló, árnyékos világba érkezik az utolsó ítélet hármas csoportja, amelynek át kell kelnie a hídon, érintve a Szent Családot, hogy beteljesítse a rábízott feladatot. Mert a világot jelképező fa az élet vize mentén kiszáradt. Mózes alakja az aranyborjúra mered, a világi dáma pedig fáradt és csömörlött a mulatozásról. Nincs jövő. Cselekedni kell.

És hogy lássuk a képet másik tájolásból is, emeljük ki a festő halált megvető alakját, és legyen a sárga lovat vezető valaki a Halál. így a folyó a Styx, amely nyugat, a hanyatlás felől folyik. A vidék nem középhegységi, hanem mélyen benn, a sötét hegyvidéken kapja az utolsó alkonyi fényt. A jobb oldalon emelkedő magas hegygerinc déli oldalait rideg fenyvesek borítják, a völgyben levő erdőt már kivágták és ez a sors vár a lankásabb északi oldal bükköseire is. Messze a hegyekben, a Styx barlangforrásának szája mögött ott az alvilág. A Styx vizéből oltja szomját az aranyborjú, a kutya és a szamár. A fák balról jobbra haladó alakja az életállapotot jelzi, a lombbontást, a gyümölcstermést, majd a levelek elszórását és a teljes pusztulást. Ebben a ritmusban értelmezhetjük a lovasok fiatalos vadászatra indulását, akik a szép hölgy után lovagolnak, majd családot alapítanak, hogy fáradtan és megcsömörlötten érkezzenek a túlpart kitaposott porondjára. A sárga ló terhe halotti lepelbe csavart holttest, akit a Halál az alvilág felé szállít. És az elboruló, még az élet szépséget utoljára felvillantó esti ég alatt ott az anyaszült meztelen Kisded, akit az élet hídján átvonuló Halál nem tudott elragadni. Szülei megóvták a Halál tekintetétől, és most védeni igyekeznek a leszálló este hidegétől.

159