Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Czakó Gábor: És füstből fölszállt a kemence

kai, s többször r hanggal járó rontást, metszést, vágást fejeznek ki, milyenek: rab, rabol, rág, ró; ar (arat), ár, bor (horkol, homy, horp, horpad), kor (korhol), stb. (76)

c) Oly gyökszók alaphangja, melyek (ropogással, recsegéssel járó) tüzet, égést, és tüzszint, illetőleg vöröset jelentenek, mint: ragy (ragya, ragyog), rák, ris (riska azaz vörös tehén, ökör), ró (róka, rózsa), előtéttel: par (parázs, párol), tar (tarjag), ger (gerjed), pír (piros, pirít, pirók), vör (vörös, vörheny) stb. (51)

d) Erős mozgásra, különösebben ad) terjedésre vonatkozik ezekben: ár, ér, er (ered), ir (irány,); t előtéttel: tér (terít, terűi) térj (terjed, terjeszt), sőt magára a terjedtségre is: tár, tér stb. (15) bb) forgó, keringő mozgásra ezekben és ilyenekben: rém (remeg), rész v. réz (reszket, rezeg), ür (ürög, fiirög), forr, kér (kerül, kereng, kerge) stb. (33)

e) Oly szók elő- vagy alaphangja, melyek valami magasat, emelkedettet jelentenek, mint: ra (ház-ra, rak), or (orj, orom), szár (szaru, szarv), stb. (18) ”

Az összesen 302 (!) példaszó zömét helykímélés végett kihagytam. De utána lehet járni. Annak is, hogy szervtársa, az L „legtöbb szóknak oly jelentést kölcsönöz, melyben alapfogalom az előhaladó mozgás, előhaladás. 1) Majd könnyű, gyöngéd, és többnyire zajtalan, majd valamivel sebesebb mozgás értelme rejlik ezekben: a segédhangzóval: láb, (labda), láb, láng, láz, lázad stb., e segédhangzóval: leány, legény, lebeg, lepke, él, lesz; i segédhangzóval: libeg, lidércz, lindik, illan, villog stb., o, ö, ü segédhangzókkal: ló, lob, lobog, lódít, lüktet stb. (69 szó) 2) Szenvedőleges, lassú, élénktelen mozgást jelent ezekben: lanka, lankad, lajha, lajhár, lágy, langy, lassú, legel, lusta. (15) 3) Terjedést, kinyúlást ezekben: laboda, lap, lapu lapát, laska, lep, lepedőlepény. (14) 4) Eléfordúl némely hangutánzó gyökökben is, mint laf laty, lih, lity, leh, lél(ek) liba, Iocs, loty, lucs, (13) melyekről megjegyzendő, hogy jobbára oly hangot jelentenek, mely könnyű mozgás következtében ered, minél fogva ezek mozhangutánzók-nak nevezhetők.

Az l hang lengeteg mivoltánál fogva sok változásnak van kitéve, nem annyira a szók elején, mint közepén és végén, midőn majd a keményebb r-re, mint legközelebbi szervtársára, majd lágyabb ly,j, v-re változik, pl. il (illan), ir (iramlik), villog, virrad; botlik, botránkozik; csoroszla csoroszlya, kilűl kívül, lelebb lejebb, lik lyuk, leány, lyány. (12) Néha n-re is, pl. hol, hon; talál, tanál; dalol, danol; (5) ” Alindösszesen 128 szó. A CzF-ben olvasható mind, meg az is, ami onnan is kimaradt, pl. olló- orló stb.

Nos tehát a hangok éppen úgy befolyásolják a belőlük rakódott gyökök tartalmát, miként az építőanyag a házét, a szövet az öltönyét.

Mi történik ezután? A gyök, holmi pajkos sündisznócska gyanánt, összegömbölyödött, legurult a domboldalról, miközben rászúródott ilyen-olyan giz- gaz, s belőlük keletkezett a toldalékok össze-vissza ragadéka? Vagy mégsem?

Kezdjük a szó végén. Mindig is tudtuk, és a TESz sem vitatja, hogy a ragok zömmel hajdan önálló, értelmes hangcsoportok, szavak - szerintünk gyökök - valának. Ban-ben, ból-ből, ra-re, kor, stb. A kivételekről lentebb s mihamar.

Ha a ragok értelmet kapcsolnak a szóhoz, akkor a többi toldaléknál miért siklana ki Nyelvédesanyánk esze kereke, miért ne tennék ugyanezt a jelek és a képzők?

Vegyünk egy olyan hangot, amely mindhárom toldaléki szerepben helytáll: T.

CzF: „~t, ~d, ~l. A ~t nagy szerepet játszó igeképző. Altalán a tevés, cselekvés, mivelés, csinálás fogalmát oltja az illető gyökbe vagy törzsbe, s különféle osztályú igé133