Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Gál József: A portrészobrász
Miről volt szol Magyarországon akkortájt javában folyt a táncház mozgalom. Szinte minden városban, minden közművelődési intézményben táncházaztak. Engem, az alföldi parasztfiút zavart ez a bokázó, csizmaszár-csapkodó városi műnépiesség. Szabó Ivánt én ilyen figurának láttam. Én pedig másfajta intellektuális élményre vágytam. Nehezemre esett még itt is a megszólalás, mégis olyan emberekre volt szükségem, akiknek jelenléte intellektuális élményt jelentett. Szabó Iván sajnos nem ilyen tanár volt. Nála végeztem az első öt évet, aztán nyugdíjba ment. A mesterképzőre Borsos Miklóshoz kerültem. A vele való kapcsolatom érdekesen alakult. Mit jelent ez? Hogyan kerültél hozzá? A főiskola utáni évekre nekem nem volt pénzem, ezért már a tanulmányi időszak alatt meg kellett teremtenem azokat a feltételeket, amiknek segítségével a lábamat meg tudom vetni. Sikerült egy 160 négyzetméteres helyiséget szereznem a VII. kerületi tanácstól. Hantos Károllyal és Nánai Szilamérral kezdtünk hozzá a felújításhoz. Ajtókat, ablakokat kellett cserélni, vakolni, festeni, betonozni, villanyt szerelni meg mindenfélét - természetesen saját kezűleg - ami egy felújítással jár. Amikor Borsos hetenként egy-két alkalommal bejött a főiskolára, mindig mentem hozzá, kérdeztem, beszélgettünk, amit úgy láttam, ő is élvezett. Engem nem korrigált, igaz, nem is nagyon volt mit korrigálnia, hiszen a kapcsolatunk tartalma és jellege más volt. Fogalma sem volt róla, hogy én hivatalosan hozzájárok. Erre akkor döbbent rá, amikor év végén az indexemet írattam alá vele. Bölcs ember lévén megtalálta a megoldást: „neked aláírt index kell, én meg nem hazudhatok” beírta a tantárgyhoz, hogy „műtermet épített.”. A főiskolai éveket másfajta dolgos esztendők követték. Mint minden fiatalnak, neked is kellett egy olyan személyiség, aki biztos pont lehet szakmai munkádban. Ez az ember- többször elmondtad - választott mestered, a szobrász Borbás Tibor (1942-2005) Hogyan találtál rá? Még főiskolás voltam, amikor a Magyar Mezőgazdasági Múzeum felújításán dolgoztunk, s oda és is készítettem két allegorikus gipszszobrot, a Tavaszt és az Oszt. Zsűrizni Borbás Tibort hívtam meg, akivel korábban egy társaságban ismerkedtem meg. A látott munka és talán személyiségem is úgy megnyerte a tetszését, hogy barátságába fogadott. A lektorátuson úgy mutatott be, hogy ezért a gyerekért tűzbe teszem a kezem, vitt magával zsűrizni, s ha gyorsan, határidőre kellett valahol valamilyen munkát elvégezni, akkor tudta, hogy rám számíthat. Hiszen, ha valamit megbeszéltünk, ha valamivel megbízott, az akkor ott és úgy volt, ahogy abban megállapodtunk. Én amolyan kakukktojás voltam a hasonszőrűek között, mert én vállaltam mindenféle munkát. Fia nagyobb munkában kellett valamelyik kollégának segíteni, akkor kész voltam erre is. Mindenfélét, mondom, mert például Barcsay Jenőnek képeket kereteztem. 117
