Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Gál József: A portrészobrász

Jó volt Jenő bácsival együtt lenni ez idő alatt. Szükségem is volt ezekre a feladatokra, hiszen nemcsak pénzt kaptam érte, hanem szívesen is végeztem, arról nem is beszélve, hogy sokat tanultam az együttlétekből. Else tudtam képzelni, hogy ügyeskedéssel jussak munkához, hogy üljek karba tett kézzel és várjam, majd csak megkeresnek valamiféle „nagy” megbízással vagy sorba álljak segélyért, ösztöndíjért. A Borbás-féle csapatban végzett munkám híre meghozta a remélt lehetőségek sorát. Kézről kézre adtak, s szinte folyamatosan volt munkám. Alakítottunk a Művészeti Alap védnöksége alatt egy alkotó közösséget, amely jellegénél fogva lehetőséget adott mindenkinek megbízatása teljesítésére. Aztán ezt a gazdasági formát megszüntették, s betéti társaságot kellett alakítanunk, hogy a pénzügyi dolgainkat jogszerűen tudjuk ellátni. Amolyan kényszerlépésként alakítottunk meg kétszemélyes bt.-nket, a Laokon Képző- és Ipar- művészeti Alkotóközösség Bt. névre keresztelt gazdasági társaságot. A társam, feleségem Veres Éva ötvösművész, akivel ugyancsak Borbás Tibor révén ismerkedtem meg. Borbás felesége Évának csoporttársa volt. Elmentem egyik kiállításukra, s feltűnt Veres Éva neve, akié megegyezett az én vezetéknevemmel.

A főváros után egy Vas megyei kis faluban, Hegyfalun találtatok otthonra. Miért a vidék és miért Vas megyei

Pesten rengeteg munkánk volt. Éjjel-nappal dolgoztunk. Én azonban a keresett pénzt nem akartam orvosokra költeni. Meg azt is tudtam, hogy nem akarom az életemet Pesten leélni. Az induláshoz, az ember megismeréséhez a főváros nélkülözhetetlen, de ha már elindult, ismerik a nevét és munkáját, csaknem mindegy, hol dolgozik. Az országot járva mindenütt kerestem azt a helyet, ami az én természetközeli igényemnek megfelel. Mindenütt nyitott szemmel jártam, fotóztam. Láttunk kúriát, kastélyt, elhagyott iskolaépületet. Egy Szeged környéki tanyára már a szerződést is megírtuk, az aláírást azonban egyre halogattam. Hiányérzetem volt. Talán pontosan nem is fogalmaztam meg, hogy mi az. Aztán véletlenül jártunk Vas megyében, s a Megyei Tanácson átadott egy listát a malmokról Fazakas Péter. így kerültünk Hegyfalura, s az épületet meglátva tudtuk, ez az, amit keresünk. Akkor kattant be, hogy a víz, a víz hiányzott. Malmokkal másutt is találkoztunk, de azok mellől a szabályozás után elterelték a vizet. Itt megmaradt a folyó. Az épület nem volt a legjobb állapotban, de az alapelvünk az volt, hogy először legyen szép a környezet, ahol élünk, a házat majd megpróbáljuk igényeinkhez és lehetőségeinkhez alakítani. Úgy gondoltuk, ha a rom feléből építgetünk, akkor is marad annyi fedél a fejünk felett, ahol meghúzhatjuk magunkat. Aztán szerencsénkre jöttek a nagyobb megbízások, s az érte kapott anyagiakat ráköltöttük a házra.

Másfél évtizede a szombathelyi Művészeti Szakközépiskola tanára vagy feleségeddel együtt. Hogy kerültetek az iskolába?

Amikor elkezdtük élni hegyfalui életünket, egy alkalommal valaki a Répce-parton sétálgatva észrevette, hogy a komondor az ablakon nézeget ki, a cica meg a háztetőn futkos föl-alá. Lefényképezte, aztán megjelent a Vas Népében. Azt is megírták,

118