Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Zalán Tibor: A horgász nem halászik

egybeesne a hajléktalan-ábrázolás toposzaival, csak nem részegen alszik a híd alatt, vagy a bokor alján, hanem józanul, idó'nként nyakig besározódva, etető- és csalianyagoktól elszennyeződött ruházatban, elkoszolódott végtagokkal hervadozik a vízparton.

Arra is gondolok néha, hogy míg a halászat olyan, mint a nemi erőszak, míg a vadászat a nemi erő fitogtatása és a szexuális brutalitás, addig a horgászat finom erotika, szerelmi és szexuális játék, huncut örömködés. Megmagyarázom. A halász erőszakát nem fogom. Mint minden erőszak, módszereiben közönséges, szándékában önző, megjelenéséből hiányzik minden választékosság vagy elegancia. A vadász szexuál-szimbóluma a merev és hosszú puskacső, mely Freud-mester nélkül is villámgyorsan fölfejthető, illetve azonnal érthető szimbólum. Akire ráköpködi ez a mindig merev és harcra kész puskacső a tartalmát, az minimum elalél. A horgász eszköze, ezzel szemben, a hajlékony horgászbot semmiképpen sem tekinthető a férfiasság kifejeződésének, főként nem a kemény férfiasságénak. A férfiúi vékonyság és hajlékonyság, mint mondják, nem a legkívánatosabb kelléke egy nemi aktusnak. A keménység és hosszúság annál inkább. A kétcsövűséget már föl sem merem említeni! Ami a horgász tevékenységében feltétlenül erotikus, az úszó - köznevén dugó -, illetve a fene- kező kapásjelzőjének működése. Az úszó föl-le billegése, majd mélymerülése, amikor a hal piszkálja, illetve bekapja a horgot, a fenekező le-föl emelkedése és süllyedése a hal finom víz alatti csókjaitól, mind-mind az előjáték lehetséges mozdulatait imitálják. Kötelezően vesznek részt ebben a mozgásban, ebben az érintkezésben: hal és a horgász. Hogy aztán lesz-e aktus ezekből a birizgálós játékokból, az leginkább kétesélyes. Míg előző kettő esetében az aktus a biztos, a horgász esetében csak az izgatás, az izgalom, csak a játék. S mint ilyen, a horgásznak partnere a hal, a halásznak áldozata a hal, ahogy a vadásznak is a vad. Nem véletlen, hogy a horgász szereti a halat, becsüli, akár úgy is, mint szerelme szerelmetes tárgyát. Ismét Hemingway-t idézve, aki egészen biztosan horgászra gondolt remekművében, és semmiképpen sem halászra:

— Három arasszal hosszabb, mint a csónakom - mondta az öreg. A zsinór sebesen pergett lefelé, de egyenletesen; a hal nem volt megrémülve. Az öreg halász két kézzel igyekezett visszatartani a zsinórt, éppen annyira, hogy azért el ne szakadjon. Arra gondolt, hogy ha nem tudja lelassítani a halat állandó fékezéssel, a hal könnyen lepergetheti az összes zsinórt, és eltépheti.

„Nagy hal - gondolta - szépszerével kell megfékeznem. Ügyelnem kell, hogy meg ne tudja, milyen erős, se azt, hogy mire lenne képes, ha nekiiramodnék. Ha neki lennék, most nekidurálnám magam istenigazában, és addig száguldanék, amíg valami el nem szakad. De hát a halak, hála istennek, nem olyan értelmesek, mint mi, akik megöljük őket; ámbár sokkal nemesebbek és sokkal hasznavehetőbbek nálunk. ”

96