Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Bokányi Péter: "A halakat nem lehet kipusztítani."
BOKÁNYI PÉTER „A halakat nem lehet kipusztítani." A HAL NAPJAINK IRODALMÁBAN A 90-es évek ún. legújabb irodalmának az egyik legtöbbet idézett-emlegetett szövege volt Németh Gábornak az eleven hal című munkája, amely a jelenkor 1992/9, ún. Hal-számában jelent meg először. A szöveg alapját „az irodalmi szöveg: eleven hal” metafora adja. A metafora aztán kvázi allegóriává nő: ha a szöveg a hal - írja Németh -, akkor az író a horgász, az olvasó pedig a hal el- fogyasztója lenne. E szöveg ehelyütt mindössze azért kerül szóba, hogy jelezhessük a témának - Hal az irodalomban - az összetettségét. A halról beszélhetünk az irodalmi mű témájaként, amennyiben azt vizsgáljuk, hol, kinél, milyen műben és hogyan jelenik meg a hal motívuma, s el is fogadhatjuk a fenti metaforát kiindulópontként: ebben az esetben pedig az irodalom „halságáról” kell beszélnünk - már, ha van neki ilyen. Az alapmetafora, „eleven hal”, egyébként egészen jó: az irodalmi szöveg megragadhatóságának nehézségéről szól. Aztán meg hibás is nyilván, hiszen a halat azért csak kifogják, azaz, „uralják” a horgászok. A hal elfogyasztása pedig annak eltűnését illetve átalakulását jelenti, s mondhatjuk: az irodalmi szöveg, ha el nem is tűnik, bizonyos értelemben valóban átalakul akkor, ha valaki fogyasztja - már legalábbis, ha az irodalomtudomány aktuális kánonjai szerint a szerző-mű-befogadó hármas viszonyában a befogadó mindenhatóságát tartjuk leglényegibb elemnek. Az idézett Jelenkor-szám leggyakrabban néven nevezett hala egyébként valószínűleg a bálna - ami tudvalevőleg nem hal. Emlős halszerű testben - próbáljuk meg belehelyezni a bálnát a fenti metaforasorba. Ha a hal, a horgász és a halat fogyasztó azonosítható az irodalom világában, akkor a bálnának is lehet helye: a bálna az, ami olyan, mintha, aztán meg mégsem az: legyen a bálna az irodalomról való beszéd, az irodalomkritika, az irodalomtudomány. Persze, itt belépnek egyéb természettudományos problémák is: nevezetesen, hogy az emlős és a hal közt van-e valamiféle hierarchikus különbség. Az emlős mint létforma magasabb rendű a hal létformájánál, de tudjuk, az emlős a halból lett, a darwinizmus szerint a kiinduló létformák közt ott volt a hal, az emlős csak később fejlődött ki. Átültethető-e ez az irodalom életére? Talán még könnyebben is, mint az alapmetaforának tekintett eleven hal-dolog: az irodalom gyakorta rendelődött/rendelődik alá a róla való beszédnek az elmúlt 10-20 évben, a bálna, az irodalom tudománya gyakorta tüntette el az igazi halat, s hajlamos volt megfeledkezni arról, hogy a halból lett, s a halnak köszönhetően él: az irodalom világa és a halak világa tehát nagyjából összeolvasható. 97
