Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Géczi János: Hal
A nő azonban Márta, aki otthonában éppen vendégül látja Jézust, aki fel is tűnik a kép hátterében. 6. (A TERMÉSZETTUDOMÁNYOS ÁBRÁZOLÁS IGÉNYÉNEK MEGJELENÉSE) Azokból a könyvekből, amelyeket manapság élettudományi jellegűekként mutatunk be, ámbár egykor csupán a természetrajz egyik ágát, az élőlényekkel foglalkozót képezték, a reneszánsz idejétől a felvilágosodás végére lassan eltűntek a moralizáló hasonlatok. Igaz ez az illusztrációkra is: a hal, ha valaki annak képét szakkönyvbe szánja, nem egyéb egy halnál. Nem táplálék, nem gyógyszeralapanyag, s nem profán vagy szakrális jelkép. Ugyan az anatómia, majd pedig a morfológia mai értelemben vett tudományokként csak a 18. században jelennek meg, s mindezek, rokontudományuk, a rendszerezés hagyományát követve, a legtermészetesebb módon használják fel a leírás, az összehasonlítás és az érvelések során a képeket, a természetrajz művelői mindenkor éltek a képillusztrációk adta vizuális megjelenítés előnyeivel. Azonban a lényeg: a jelképeitől megfosztott hal képe, a trópusok nélküli élőlény, egy deszakralizációs folyamat eredményeként a felvilágosodással lesz először látható. Másrészt észlelhető, hogy ezen időszak után vesszük észre, hogy a csupasz nyelvi közlések is bírnak szerves részüket képező jelképiséggel. A halak képe először a Physiologust követő bestiáriumokban, illetve a nevük alapján füveskönyveknek gondolható herbáriumokban jelenik meg. Herbáriumban, azaz az antikvitásban körvonalazott, dioszkoridésziként ismert orvoslási hagyományokat fenntartó gyógyszerek alapanyagait bemutató, leginkább növényeket felsorakoztató műben, Lonicerus munkájában látható a márna és a ponty kézzel festett fametszete. (Lonicerus: Máma és a ponty. Kreuterbuch. Frankfurt, 1560) E művel szinte egyidőben jelent meg a németalföldi Pieter Bruegel rézmetszete, amelynek címe: A nagy halak megeszik a kicsiket. Hogy miként is használják fel a halat egy szatirikus, moralizáló ábrázolásban, s miként egy biológiaiban, azt érdemes számba venni. Nos, nem a repülő halra gondolok, amely ebben a korban már nem képtelenség, hiszen az Egyenlítőn átkelő portugál-francia és spanyol hajósok sora számol be létezésükről - nem is a lábakon járó vagy a kagylóhéjba zárt halakra, amelyek kétséget kizárva allegorikusán s emígyen etikai utalással bírnak, hanem arra az anatómiai precizitásra, amellyel a művész jelképes jeleneteinek megalkotása során él. A 18. század a standardizálódott szempontok szerinti állatillusztrálás időszaka - és ezek a fogalmi elképzelést nyomon követő képi elvek elemeiket tekintve már a korábbi évszázadokban jelentkeztek. A természethűség - a késő gótika idején - nem élettudományi normaként jelentkezik, hanem etikai, éppenséggel vallásetikai igényként. A zoológiailag pontosan megrajzolt halak az erkölcsiség egzakt igényére utalnak. A 18. századi halillusztrációkon az élőlények immár nem mozgásuk, hanem anatómiájuk révén identifikáltak, leginkább látványos felületük, az oldaluk van mindenkor lerajzolva (Ponty. Danubius Pannonico-mysicus, observation- ibus“, etc. (7 vols., Hague, 1726) -Amselodami.) 88
