Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér

találtam, hogy finoman olajozott kerekeken gördül itt az élet. Most is hang nélkül rebbent elém Rozi az illatos homályból, de csak tüzet kért. Ismeró'sök voltunk. Nagyokat szippantott a parázsló cigarettából s miközben szüntelenül játszott rengeteg nyakláncával, kifejtette, hogy a törvénynek el kellene tűrni azokat a törvénytelen dolgokat, amelyeket nem lehet megszüntetni. Jelesül a sarki kurvák ilyen tényezők. Jobban kellene becsülni őket. Érzéketlen és hálát­lan feledés a sorsuk. Nem is várnak mást, mert nem annyira buták, hogy az agyukig érne a talajvíz, legfeljebb csak a pénzüket kérik meg. A bárányfelhős égen a Hold vékony sarlója bujkált s egyszer csak tüzes csík villant, csillag futott le a magasból. Valahonnan szellő érkezett és mintha hí­zelkedve simult volna az arcomhoz. 5. Egy sötétszürke öltöny, fehérnemű, meg néhány könyvtári könyv gyűrődött a bőröndömben, amikor világos szürkében kisétáltam Szófia repülőterén a vá­mosok övezetéből. Rontotta az összképet, hogy napszemüveget viseltem, to­vábbá vállamon lógattam a fényképezőgépet. Vicclapok ábrázolták így akkor­tájt az imperializmus ügynökeit, meg a kémeket. A kijáratnál elébem állt egy szüntelenül mozgó ádámcsutkájú, vékony fér­fi, meg egy tömzsi öregasszony és egyszerre kezdtek beszélni, amiből annyit értettem, hogy drugare Csákk, és végül annyit magyarul, hogy legyen üdvö­zölve. Hamar tisztázódott, hogy a férfi miniszteriális protokoll ember, az idős nő pedig az én tolmácsom lesz. Elvezettek egy VIP-várónak tetsző terembe, ahol néhány asztal körül tizenöt fős társaság álldogált. Az ajtóban barna bőrű, vas­tag szájú, erősen őszülő, zömök férfi ragadta meg a kezem, és anélkül, hogy elengedte volna, erőteljes tónusban beszélni kezdett. Levettem a szemüvegem és a belső zsebembe tettem. Az idős tolmácsnő hangja lágy volt, modora félénk és félszeg. Nem is mel­lettem állt, ezért csak annyit értettem, hogy a Bolgár Kommunista Párt nevé­ben, Bulgária dolgozói és művészei nevében vagyok üdvözölve. S Bulgária né­pe őszintén reméli, hogy a magyar nép az ő kommunista pártja vezetésével el­szántan védi szocialista vívmányait minden támadás ellen. Egyenesen hamleti mélabú és filozofikus töprengésre való hajlam tük­röződött a szónok arcán. Pár pillanatig hosszabbnak találtam az időt, mint egész huszonhat esz­tendőm alatt. Azt fogtam fel mindenekelőtt, hogy itt nem engem üdvözöltek, hanem a hazámat. Azt képviselve kell tehát válaszolnom. Ámde, melyik Magyarország nevében szóljak? S mi legyen a cantus firmus, hogy igazat is mondjak, meg jó nyomot is hagyjak? Nagyapám szerint az igazság ismerete nélkül hazudni sem lehet róla. Egyi­ket sem tehettem, mert nem ismertem a magyar igazságot. Mondtam és írtam otthon én is ezt, azt, ágáltam egy jobb szocializmusért, de annak az eljövetele, az eljövetel mikéntje nem állt össze a fejemben. Nem volt rálátásom arra az egészre, ami akkor Magyarországon történt. Szorult helyzetbe kerültem hát ott, 68

Next

/
Thumbnails
Contents