Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér
szűrtem vele össze a levet. Megvallottam Túli Jóskának, de arra is azt mondta, hogy hazudok. Képtelen felfogni, hogy bizonyos mértékű megfelelni vágyás vezérel az em- berek közötti közlekedésemben. Ezt én úgy is minősítem, hogy együtt érző, szolidáris hajlandóságú vagyok. Mikor például az ötvenes évek elején port kavart az irodalompolitikában Örkény István Lila tinta című írása, amelyben a hátúra pápája, Révai József vádja szerint az osztály ellenséget sajnáltatja a szerző, akkor én Örkény oldalára álltain. Nem sokra ment vele, de jó percet szereztem neki, amikor személyesen adtam tudtára, hogy a Néphadsereg szerkesztőségében tartott pártnapon tanúkkal igazolhatóanfejtettem ki vonatkozó véleményemet. Abban az időben ő a Néphadsereg színházban volt dramaturg, én meg a kulturális rovatot vezettem az újságnál s adódtak szakmai alkalmak, amikor találkozhattunk. Igazán derűs percet aztán azzal szereztem, amikor azt is elmondtam, hogy hősiesen védelmezett írását nem olvastam. Azt mondta, ez a hír olyan jó, mintha ő találta volna ki. Attól kezdve mindig öröm volt, ha összefutottunk. Igaz volt, hogy nem olvastam az írását. Az ötvenes években nem olvastam többet néhány könyvnél. Minden szellemi eseményről tudtam viszont annyit, amennyit általam hitelesnek tartott emberek újságcikkekben írtak róla. Ennél is fontosabb volt, amit fentiek élő szavakban mondtak. Az írás ugyanis cenzúrázott lehet, meg ilyenolyan módon irányzatos. A nyilvános helyeken zsongó disputák ellenben zsilipek nélkül árasztották a tudást. Beszélgetés közben tanultam a kávéházakban, miként Szókratész tanítványai. Az albérleti lét ugyanis nem tette lehetővé könyvek tárolását, gyűjtését, de még olvasását sem. Egy albérleti szobába éjjel tér meg a szingli ember, és menekül belőle, amint kivilágosodik. Többnyire kikötés, hogy nem lehet dohányozni, zenélni, zenét hallgatni, villanyt égetni, ennivalót raktározni, ruhát mosni és így tovább. Szóval semmi nem tartozik az albérlethez, ami kellemessé, kényelmessé, otthonossá teszi a benne lakást. Minél kevesebbet fizetsz érte, annál utálatosabbnak tartod. A célod pedig az, hogy keveset fizess. A megfelelni akaró hajlandóságom egyébként olyan módon is megnyilvánulhat, hogy úgy teszek, mint az apró állatkák, amelyek halottnak álcázzák magukat, ha ismeretlen közelít feléjük. Az ismeretlen mindig veszélyt jelent, amíg meg nem ismerszik. Az ismeretlen megismerése előtt én is hanyatt vágódok, elalélok, mutatom, hogy ártalmatlan vagyok, nem kell tőlem félni, kenyérre lehet engem kenni, békét kínálok, hogy békét kapjak. S ha azután csakugyan békén hagynak, jó szövetségeket is köthetek ezzel a módszeremmel, vagyis tűrhetően elboldogulok. Erre meg azt mondta Túli Jóska, hogy opportunizmus. Csakhogy engem nem lehet kifizetni ezekkel a mindenre ráhúzható izmusokkal. „Vizsgáld csak meg magadat, - mondtam Jóskának, - abból a szempontból, hogy te paraszt vagy és a parasztság nem osztály, hanem réteg. Ilyenformán teneked nem lehet osztálytudatod, hanem csak rétegtudatod. Vetted már magadon észre? Továbbá, osztálytudat híján mindenki ingadozó, vagyis lehet akár opportunista, miként az értelmiségből, a kispolgárságból, vagy akár a burzsoáziából érkezett némely pártvezérünk. Kérdezd csak tőlük, elfogadnák-e, hogy ők opportunisták? Ugyanakkor jöhet valaki az ingadozó parasztságból és lehet állhatatos marxista, mint például én! Jól nézz meg, ha látni akarsz egy igazi marxistát mostanában!” Már befordultam a Nagykörútról a Bérkocsis utcába. Csaknem mindig éjszaka volt, mikor hazafelé mentem, s ha erre vettem az utam, egyre inkább úgy 67
