Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Csák Gyula: Háttér

szűrtem vele össze a levet. Megvallottam Túli Jóskának, de arra is azt mondta, hogy hazudok. Képtelen felfogni, hogy bizonyos mértékű megfelelni vágyás vezérel az em- berek közötti közlekedésemben. Ezt én úgy is minősítem, hogy együtt érző, szolidáris hajlandóságú vagyok. Mikor például az ötvenes évek elején port kavart az irodalompolitikában Ör­kény István Lila tinta című írása, amelyben a hátúra pápája, Révai József vádja szerint az osztály ellenséget sajnáltatja a szerző, akkor én Örkény oldalára álltain. Nem sokra ment vele, de jó percet szereztem neki, amikor személyesen adtam tud­tára, hogy a Néphadsereg szerkesztőségében tartott pártnapon tanúkkal igazolha­tóanfejtettem ki vonatkozó véleményemet. Abban az időben ő a Néphadsereg szín­házban volt dramaturg, én meg a kulturális rovatot vezettem az újságnál s adód­tak szakmai alkalmak, amikor találkozhattunk. Igazán derűs percet aztán azzal szereztem, amikor azt is elmondtam, hogy hősiesen védelmezett írását nem olvas­tam. Azt mondta, ez a hír olyan jó, mintha ő találta volna ki. Attól kezdve min­dig öröm volt, ha összefutottunk. Igaz volt, hogy nem olvastam az írását. Az ötvenes években nem olvastam többet néhány könyvnél. Minden szellemi eseményről tudtam viszont annyit, amennyit ál­talam hitelesnek tartott emberek újságcikkekben írtak róla. Ennél is fontosabb volt, amit fentiek élő szavakban mondtak. Az írás ugyanis cenzúrázott lehet, meg ilyen­olyan módon irányzatos. A nyilvános helyeken zsongó disputák ellenben zsilipek nél­kül árasztották a tudást. Beszélgetés közben tanultam a kávéházakban, miként Szókratész tanítványai. Az albérleti lét ugyanis nem tette lehetővé könyvek tárolá­sát, gyűjtését, de még olvasását sem. Egy albérleti szobába éjjel tér meg a szingli em­ber, és menekül belőle, amint kivilágosodik. Többnyire kikötés, hogy nem lehet dohá­nyozni, zenélni, zenét hallgatni, villanyt égetni, ennivalót raktározni, ruhát mosni és így tovább. Szóval semmi nem tartozik az albérlethez, ami kellemessé, kényelmes­sé, otthonossá teszi a benne lakást. Minél kevesebbet fizetsz érte, annál utálatosabb­nak tartod. A célod pedig az, hogy keveset fizess. A megfelelni akaró hajlandóságom egyébként olyan módon is megnyilvánulhat, hogy úgy teszek, mint az apró állatkák, amelyek halottnak álcázzák magukat, ha is­meretlen közelít feléjük. Az ismeretlen mindig veszélyt jelent, amíg meg nem ismer­szik. Az ismeretlen megismerése előtt én is hanyatt vágódok, elalélok, mutatom, hogy ártalmatlan vagyok, nem kell tőlem félni, kenyérre lehet engem kenni, békét kínálok, hogy békét kapjak. S ha azután csakugyan békén hagynak, jó szövetségeket is köthe­tek ezzel a módszeremmel, vagyis tűrhetően elboldogulok. Erre meg azt mondta Túli Jóska, hogy opportunizmus. Csakhogy engem nem lehet kifizetni ezekkel a mindenre ráhúzható izmusokkal. „Vizsgáld csak meg magadat, - mondtam Jóskának, - abból a szempontból, hogy te paraszt vagy és a parasztság nem osztály, hanem réteg. Ilyenfor­mán teneked nem lehet osztálytudatod, hanem csak rétegtudatod. Vetted már maga­don észre? Továbbá, osztálytudat híján mindenki ingadozó, vagyis lehet akár opportu­nista, miként az értelmiségből, a kispolgárságból, vagy akár a burzsoáziából érkezett némely pártvezérünk. Kérdezd csak tőlük, elfogadnák-e, hogy ők opportunisták? Ugyanakkor jöhet valaki az ingadozó parasztságból és lehet állhatatos marxista, mint például én! Jól nézz meg, ha látni akarsz egy igazi marxistát mostanában!” Már befordultam a Nagykörútról a Bérkocsis utcába. Csaknem mindig éj­szaka volt, mikor hazafelé mentem, s ha erre vettem az utam, egyre inkább úgy 67

Next

/
Thumbnails
Contents