Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Iszlai Zoltán verse
ISZLAI ZOLTÁN Lüktetés egy lángoszlophoz Furdaló kérdésemre szólj, Petőfink, néznél-e tévét mely-vélhetnéd: új szellem-napvilág (habár csak szemszennyező pótlék, vitustáncát vibrálva mai magyar házak útgáztól szurtos ablakaiból). Szajkózzák: kort tükröz (pedig hát kórt plántál; azokba, kik ragacsát szomjazván beszopnak bármely hánytató lét, akár a légy, s föladják-feledik örömük-bajaik saját való világát). Toliadra mondd, született intim lírikus, nem undorítna Téged is ez a mi ernyőbeteg, lényegheréit téridőnk (amire, félek, ugyanúgy ugornál, ajzott idegű extrovertált, ahogyan hajdan lelkesültél a Te századod magakellető főügyéért, s űzve az Eszményt ó jaj, minő gyilkoló eszmékbe botoltál). Ezután szegődtél, szegény, belláztól didergő, robajos lármaoszlopunk a halálba haladni halhatatlan papírjaiddal kezedben, zsarnok-jövőkbe hurcoló, szóaknás szónokutakon. E harcot szorgalmaznád, válaszolj, ismételten, közös sírunkig? Nem „bántana” inkább s térimé jobb felé még egy termékeny Gondolat? A hibbadtan álságos ideákat ugyanis, rút célt szentelő ürügyként forgatva csak-csak vérbemártják a^mindenkori tőrös-pikás állatemberek. Őket vállalva napjainkban megint kijárna részedül a préda-vakmerők arctalanító szégyengyalázata; a gyászbukás: gálád gáncs, dühöngő megvetés... Két tűz: a mélyberántó posványtunyaság s a dögtemető buzgalom közé szorul mind aki élenzajgó hazugságokért rajong, s a csodadolgú léleküdv helyett alacsony sokaság kénye szerint gerjedvén, bőszükén apostolkodik. A VILÁGTEREMTŐ KÖLTŐ SZILÁRDUL EXKLUZÍV. BÉNÁN SE SZIMATOLJA ROTHADÓ IGAZSÁGOCSKÁK MIAZMÁS FUVALLATÁT. HAGYJA A KURTA; KINTI KORSZERŰT, ŐRKÖDIK ÖRÖK MEZŐKÖN. FÖNNTARTJA TÁGAS, OTTHONOS LAKÁSNAK TEMETHETETLEN NAGYLÉTÜNK ÉLŐ POÉZISÉT. 57
