Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)
2009 / 11-12. szám - Tüskés Tibor: "Pécsett publikáltam a legtöbbet"
Doromby Károly legalább olyan hiteles és hozzáértő színházi kritikus volt mint Pándi Pál, és rendszeres színházi krónikát írt a Vigiliába. Itt megjelent írásában Mészöly színművét Madách művével kapcsolta össze és állította párhuzamba.” „Az ablakmosó ugyanis nem szimbolista dráma. Formanyelvével a modern stílusirányzathoz kapcsolódik. Ha pedig a magyar irodalomban keres- nők a rokonságot, azonnal Az ember tragédiája jut eszünkbe. Annak korszerű ruhába öltöztetett kis testvére, vagy ha úgy tetszik dédunokája Az ablakmosó. Mint ahogy Adám is, túl a konkrét alakon, akit megszemélyesít, mindig egy általános emberi magatartást vagy reagálást is képvisel, úgy képviseli Mészöly darabjának Tomija a ma emberét, ahogy annak szorongásait az író átéli. És ahogy Lucifer a Tragédiában nem az igazán démonit képviseli, hanem inkább az ember töprengő és szkeptikus énjét, úgy az itt címszereplő ablakmosó sem igazán démon (a miskolci előadásnak talán egyetlen félreértése, hogy kissé túl »ördögösre« sikerült az alakja), inkább afféle kedélyes-joviális megtestesítője azoknak a külső erőknek, amelyek az ember egyéni életébe, szuverénnek érzett kis világába behatolva, feldúlják azt, és arra kényszerítik az embert, hogy elárulja önmagát.[...] Tomiéktói azzal búcsúzik az ablakmosó, hogy egy év múlva ugyanezen a napon ismét visszajön, s ők rettegve biztatják egymást, hogy erre nem fog sor kerülni. A darabnak ez a vitathatóan optimista kicsengése művészileg indokolt lehet, mégsem megnyugtató. Valahogy jobb szeretnénk, ha Tomiék és a hozzájuk hasonlóan szorongó emberek kilépnének féltékenyen őrzött kis világ- egyetemükből és őszintén megtalálva a többi ember kezét, maguk teremtenének olyan világot, amelyben nincs már mit tennie az ablakmosónak.” A terjedelmes, de nehezen hozzáférhető kritikából hosszabban idéztünk, írását a szerző ezekkel a szavakkal zárta: „A közönség mindenesetre szép és igaz irodalmi élmény emlékével távozott a színházból és tegyük még hozzá: a Déryné Színháznak méltó fővárosi vendégszereplése lenne, ha Mészöly Miklós darabját a budapesti közönségnek is bemutatná.” Az ablakmosóról hiába jelentek meg elismerő vagy legalábbis ellentmondásosnak mondható, elmarasztaló bírálatok, lassan elterjedt a vélemény, mely különféle megnyilatkozásokban, interjúkban, visszaemlékezésekben, cikkekben hangot kapott, hogy „Tüskés Tibort Hz ablakmosó közlése miatt váltották le a Jelenkor éléről”. Hiába figyelmeztetett Csorba Győző imént idézett visszaemlékezésében kétszer is megismételve a szót: „a pártközpont eeyik nagy fájdalma volt...”; „Ez lett az evyik tétel Tüskés Tibor bűnlajstromán...” (melyet most én emeltem ki aláhúzással), a különféle szövegekben egyre gyakrab- I ban hangzott el a tetszetős és hatásos vélemény: „A Jelenkor főszerkesztőjét a Mészöly-darab közlése miatt menesztették.” Jól tudom, hogy keletkeznek hatásos és hamis irodalmi legendák, jól tudom, hogy az író hírnevét, rangját növeli, ha azt mondják róla, írásának közlése miatt dobtak ki egy szerkesztőt az állásából. Az idézett mondat azonban a mesterségesen gyártott, hamis legendák körébe tartozik, utólagos díszítőelem. A történelmi tények mást mutatnak. Az ablakmosóval kapcsolatos hiedelmet legélesebben a Dunántúli Napló G. T. monogramú újságírója fogalmazta meg abban az interjúban, amelyet azt követően készített velem, amikor 1988. november 11-én Hz ablakmosót a Pécsi 34
