Életünk, 2009 (47. évfolyam, 1-12. szám)

2009 / 11-12. szám - Gróh Gáspár: Fekete lángolás

És sorolhatnánk tovább a hasonló, keserűséget, aggodalmat, fájdalmat, kiábrándultságot sugalló mondatokat, idézhetnénk a sötétség képeit. Vagyis szó sincs arról, hogy küzdelmei után úgy érezné, hogy élete jó mulatság, férfimunka volt. Nem lehet elégedett, de ez talán rendjén is van: elégedetlensége tette korának legelszántabb magyar lázítójává. Elégedetlen volt társadalommal, politikával, és tán magával a nemzettel, legalábbis annak teljesítményével, és elégedetlen volt önmagával is. Más azonban az elégedetlenség érzése, és más, amikor elégedetlennek lenni ítélet. Ha a kettő összeadódik, az több mint elegendő a megrendüléshez, de legalábbis az elégiákra hangolt világkép uralkodóvá válásához.

Természetes hát az a keserűség, amellyel múltja felé fordul. Aki a valóságot minden ellenkező tapasztalata ellenére egy Petőfi idealizmusával nézi, életfogytig tartó elégedetlenségre ítéli magát. De nem is kell ennyire idealistának lenni: a mai magyar valóság engedékenyebben nézve is forrása lehet bármilyen keserűségnek. Mindabból, amire Csoóri az életét tette, olyan kevés valósult meg, hogy nem mentség az a tudás, miszerint: az ideák nem is arra valók, hogy megvalósuljanak, hanem hogy mércét jelentsenek.

De mi van akkor, ha ennek a fordítottja következik be? Ha megvalósulnak álmok és ideák - ám nem működnek, és mércét, normát sem jelentenek, s ez a világ már nem tűr meg új álmokat? Nap mint nap érezhetjük, s érzi Csoóri is, hogy álmai országról, nemzetről annak ellenére nem váltak valóra, hogy összeomlott az, amiben annak első számú akadályát látta, és láttuk mi is. így győzelme látszólagos, és minden sikere, minden megkapott elismerés égető sebévé válik. Mit jelent ez mai lírájának koordinátarendszerét tekintve?

Van Csoóri életművének egy különös vonása. Az, hogy ez a minden porci- kájában közéleti-politikai szenvedélyek űzte költő jószerével nem írt politikai verseket. Inkább csak egy-egy versszak, egy gondolat, egy sora, metafora vág a politika felé. Közéletiségét nem a költészetben élte meg. A hazugságokkal szembe a valóságos emberek valóságos történeteit szegező esszéi, valóságot kutató jegyzetei, felszólalásai, a nemzet történelmének emberi arcot adó, a magyarság mártíriumában katarzist kereső filmjei, közösségteremtő, a teljes igazság kimondását sürgető előadásai, közönségtalálkozói közvetítették a benne háborgó politikumot. Később a Duna Televízió megteremtése, a Magyarok Világszövetségének a nemzet összefogására való törekvései, a Hitel ma is tartó szerkesztése adtak keretet-fórumot nemzetpolitikai életművének.

Politika a versekbe csak kivételesen és áttételesen került. Csoóri nagyon jól tudta, bármennyire is kötötte Petőfi példa-élete, hogy az a fajta politikum, amelynek elkötelezte magát, nem versbe való. Ám a lírába menekített vallomásai mögött a közéleti küzdelmek által (is) formált költői személyisége áll. A lélek ha nem is homogén, de összetevői nem szakadnak el egymástól. Nemcsak a diadalmas Toldi hordozz magában duzzogó, megalázott, menekvő „parasztfiút”, hanem a Bencével saját sírját ásó, időből-rangból kiesett ősz bajnok is a bajvívó, dicsőséget halmozó hős marad.

Ezért oly bizonyos, hogy abból a szerepből, amire Csoóri vállalkozott, nem lehet visszavonulni. Történhet a köztereken bármi, egykor elképzelhetetlennek tartott gyalázat, nem lehet belőle hívószó a lírában. A vers megóvja ma22