Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 10. szám - Vasadi Péter: De hol a vad? És ki a vad?
tudjuk, nem tudhatjuk, mi az élet, minek élünk, s ha élünk, miért halunk meg, az ember rettenetes könnyűsége, ez a talán maga a költészet magva. Nagyon van, és nagyon nem-lenni látszik. Megjön, és rögtön meg}' tovább. A másfajta szellemiből kiállnak a drótok, abból tudomány lesz. A talán-nak kozmikus burka, bőre van. Inkább kísért, mint meggyőz. A harmadik történet: Rapcsányi László Athos-könyvében olvassuk. A 20-30 ortodox szerzetesnek épült kolostorban egy öreg, szakállas szerzetes él. U1 a templom küszöbén. Virrasztott, most pihen. Szemlélődik. Hogy miért virrasztóit? Elmondta a Miatyánkot. Este kezdte az M-betűnél, s reggelre befejezte a K-nál. Folyton kereste s megtalálta folyton azt az egy szót. Ilyen „ádáz hajszát” folytat a költészet is. (Oscar W. de L. Milosz) Szakadatlanul szimatol, nyomot talál, nyomot veszít, nyomon van. De hol a vad? Es ki a vad? A költészet nem szent, s nem profán: önmaga. Szentnek profán, profánnak szent. • Mi a költészet? Tudor Arghezi szerint minden az, kivéve az irodalmat. Olyan ez, mint az erdei állatok hajnali sétája a folyóhoz; egyikük szebb, mint a másik. Foltosak és karcsúk, feketék és agancsosak, páncélbőrűek és selymesek. De mikor a húsbolt márvány borítású pultjaira dobják megnyúzott testüket, hogy az ínyencek befalhassák, fajtájuk, koruk, nemük, ízük szerint szabják meg árukat. Az Irodalom Éjjel-Nappali Plázájában mindig lengenek a csapóajtók. Mérhetetlen mennyiségű könyv sorakozik egymás mellett. Könyvek, amelyek csak ritkán művek. Az Irodalomban verseket adnak el, nem Költészetet. A foganás, a fogantatás szépsége s titka elillant. Fölszívta az érdekelvű Környezet. Maga a költészet, mint a teremtés előtti pillanat mély, kaotikus és kockázatos. Ezért forró és kiszámíthatatlanul szabad, ahogy ott remeg, bizonytalankodik a lét s nemlét határán. Ez a törékenység egyszeri, az igazi valóság üdvössége. Semmiféle irodalom nem ér föl a költészet irodalomelőtti reményével. A Lettem mindig kevesebb, mint a Lennék, a Lehettem volna. Éppen ezért kell - mintegy „kontrában” - szeretni az irodalmat farsangi cédaságával, szorongásaival, hihető jelentőségével s jelentéktelen hihetőségével együtt. • J. A. azt írja, a költészet logika. De milyen? Nem olyan, amely gondosan s gondolatlan kiparcellázva, szoros következetességgel vezet a cél felé. A létmegtartó, magányos törvényeket fedezi föl s teremti meg még a szép „összevisszaságaiban” is, vagy úgy tetszik, valami módon csakis bennük s általuk, elfogadhatatlanul, mintegy önmaga ellenében; rendjének ez az ára. Az igazi törvény összezúzott törvényszerűségeket hagy romokban maga mögött, mint a szörnyű Lautreamont; micsoda harci zajból hangzik ki az a „tiszta beszéd”! (J. A.) A költészet dallamos földmozgáshoz hasonlít, amely ugyan állandó szellemi-geológiai változást okoz, mozgó, hullámzó, körülírt formáival, de életáldozatokat nem követel. A „csinos” városokat összeomlasztja, nem irgal- mazva sem régi, sem új szellemtelenségeknek, de a hasadékból, résekből kitörő s újfajta létben (versanyagban) elnyugszik, hogy benne kristályosodjék. Túlél 15
