Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Molnár Miklós: Bloom-tézisek

pedig - megszabott időrendben - végigjárják az Ulysses hőseinek útvonalát. Másutt fölolvasnak a regényből, művészeti fesztiválokat vagy hátborzongatóan unalmas tudományos konferenciákat rendeznek; New Yorkban futó- és távköpőversenyt is. Vélhetőleg Szombathely neve is el-elhangzik ilyenkor, hiszen Leopold Bloom apja a regény szerint innen származott.

„A szegény, vaksi Jimmy”, ahogy Hemingway nevezte Joyce-ot, az Ulysses „világnapján”, 1904. június 16-án ismerkedett meg élete párjával, a Nora Barnaele nevű magas, vékony, kék szemű, vörösesbarna hajú ír szépséggel, egy pék lányával, aki az irodalomhoz ugyan nem értett (vagy másként értett, mint az „értők”), de jó érzéke volt a zenéhez, és tehetséges amatőr színésznőnek mondták. A pallérozatlan dublini szobalánynak jól fölvágták a nyelvét. „Mulya Jim”-nek szólítgatta a férfit, társaságban nyámnyila alakként fikázta, írásait nem sokra becsülte („Zseninek lehet, hogy zseni, de nincs még egy ilyen mocskos fantáziájú alak!”), és az volt a véleménye, hogy Jimnek gőze sincs a nőkről. Jim íróként kíméletlenül kiszipolyozta Nórát, a legintimebb titkait is kivallatta belőle és közprédává tette, sőt - jóllehet eszelősen féltékeny volt rá- még azt is elvárta volna tőle, hogy feküdjön le más férfiakkal, hogy legyen miről írnia. Nora gyakran piszkálta: ,,Mé’ nem írsz má’ olyan könyveket, amiket az emberek meg is értenek? Nemhogy te is énekelné’, mint a John McCormack!”

A „nemzetközi szemfájásban” szenvedő Jim zsebében mindig ott lapult néhány női bugyi, és ha a pohár fenekére nézett, ami elég sűrűn megesett, előelőkapta a leheletnyi holmikat, megpörgette a mutatóujja körül, és átlibben- tette a szomszéd asztalokra, a kávéházi közönség nem kis mulatságára vagy megrökönyödésére. A rossz nyelvek szerint azért ittasodott módszeresen csontrészeggé, hogy ne kelljen lefeküdnie a kislányos mellű, törékeny testű Nórával, mivelhogy a huszadik század egyik legkifinomultabb intellektusa hatalmas keblű és tomporú, vaskos combú debellákra áhítozott, olyanokra, akik jól elagyabugyálnák.

Az alábbi tanácsából az derül ki, hogy valamicskét azért mégiscsak érthetett a nőkhöz: „Ha tudni szeretnéd, érdemes-e foglalkozni egy nővel, vidd el képtárba, és kezdd el magyarázni neki a képeket. Ha elszellenti magát, kutya baja, érdemes ráhajtanod.”

Bloomville, ez a rosszkedvű, gubancaiból és tespedtségéből kilábalni képtelen város manapság kétségbeesetten iparkodik szert tenni valamiféle - az se baj, ha légből kapott - „európai identitásra”, hogy kikaparhassa magának a gesztenyét. 1994 óta az ebbéli görcsös igyekezet jegyében rendeznek Szombathelyen Bloom-zsúrokat. Mire - több mint egy évtizeddel a kiagyalása után- elővevődött, leporolódott és nyélbe iitődött az ötlet, addigra politikai vagy egyéb feszítőerő már nem sok maradt benne, legföljebb annyi, hogy Bloom Napja történetesen egybeesik Nagy Imre Újratemetésének Napjával. Szánhat- tam-bánhattam volna, hogy az én egészen más korszakban, egészen más rendeltetésűnek elképzelt elgondolásom ilyen faramuci módon kisajátítódik és gellert kap, de addigra már réges-rég odébbálltam a betyárbútorommal, és az

2