Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Molnár Miklós: Bloom-tézisek

Úristen hatalmas háta mögött egy másik nyugat-szibériai helyen ütöttem föl a sátramat. A szombathelyi Bloom-zsúrokon önmagában tetszelgő, főként vizuális iro­dalomban utazó avanzsár társaság, mellyel a nyolcvanas években még magam is egy gyékényen árultam, együtt iddogálva velük a párizsi-bécsi Magyar Mű­hely csordakútjáról, egyre inkább — miután Bloomot beléptették az SZDSZ-be - a hatalom védte bensőségből, a politkult berendezkedés jóváhagyásával, annak nevében, sőt megbízásából lépett a maga parányi közönsége, néhány lézengő ritter és kékharisnya elé. Valaha a kelleténél jóval többet forgolódtam csirkefogók társaságában, és játszottam köztük a félkegyelműt. Újra meg újra elevenembe hasít Cioran szavainak igazsága: „Megfigyeltem, hogy a félkegyelműek hisznek az avant­gárdban és a csirkefogók beszélnek róla. Egyeden komoly emberrel sem talál­koztam, aki a legcsekélyebb figyelemre is méltatta volna.” Egy ízben épp a Bloom-zsúr tájékán utazva át Bloomville-en, megbámul­tam a happeningnek és performance-nak nagyképűsködött handabandájukat. Úgy próbáltak kitörni a maguk szomorú jelentéktelenségéből, hogy ádáz düh­vei, a honunkban berendezkedő liberális haramiakapitalizmus terrorkülönít­ményeként rontottak rá minden olyan kulturális támpontra, amelynek segít­ségével a bolsevizmus társadalomátgyúró technikusai által negyven éven át üldözött, rohasztott és szilánkokra robbantott közösségek úgy-ahogy eliga­zodhatnának a világban, és megőrizhetnék, netán gyarapíthatnák nemzeti önbecsülésüket. Szombathely proletárjai, bocsássatok meg! Bocsáss meg, Jim! Az én fejemből pattant ki először az a baromság, hogy Bloomville-ben Bloom- napokat kellene rendezni. Húgyagyú ötlet volt nagyon, most már tudom. Mondd, Jim, akartad te ezt? „Igen. Akartam. Igen.” Hiányzott neked, hogy komisz, felnőni nem tudó és nem is hajlandó hátulgombolósok élősködjenek rajtad, akik abban lelik örömüket, hogy szétszedjenek és elrontsanak minden játékot? „Ki kell csiíszni mindenféle társadalmi vágy vallásos rend szorításából. Család, nemzet, vallás? El kell röpülni ezek mellett a hálók mellett. ” Idővel olyan föloldhatatlan ellentmondás és feszültség keletkezett szervezők és közreműködők között, hogy az eredeti bloomisták kénytelenek voltak le­válni a hivatalos bloomogókról (megindult a szektásodás). Hónuk alá csapták a Bloom-napokra megjelentetett, tagadhatatlanul színvonalas vizuális irodalmi mappáikat (ha harminc éven keresztül csinálsz hülyeségeket, a végén „bele­jössz”, és egyre színvonalasabban csinálod ugyanazokat a hülyeségeket), fog­ták a csörgőiket, dobjaikat, kasztanyettáikat meg a bohóckodásaik egyéb kel­lékeit, és meglehetősen pökhendin és nyeglén kivonultak (a varjú sem károgott utánuk). Ettől még a Bloom-zsúr „mint olyan” persze nem szűnt meg, csak kettéosz­tódott. Azóta Bloomville-ben két helyszínen két Bloom-zsúrt rendeznek, egy különbejáratú privát jellegűt, meg egy hivatalosat. Mókásan elmarakodnak, akár a selyemdarabkán huzakodó eunuchok, hogy melyikük az igazi Trebitsch, kié a bloomogások szerzői joga, ki viszi át a hülyeséget a semmi túlpartjára. Attól a szánalmas lihegéstől és gusztustalan nyáladzástól, amit manapság Bloom körül csapnak Szombathelyen, alighanem égnek állna a hajad minden 3

Next

/
Thumbnails
Contents