Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 10. szám - Molnár Miklós: Bloom-tézisek

Úristen hatalmas háta mögött egy másik nyugat-szibériai helyen ütöttem föl a sátramat.

A szombathelyi Bloom-zsúrokon önmagában tetszelgő, főként vizuális irodalomban utazó avanzsár társaság, mellyel a nyolcvanas években még magam is egy gyékényen árultam, együtt iddogálva velük a párizsi-bécsi Magyar Műhely csordakútjáról, egyre inkább — miután Bloomot beléptették az SZDSZ-be - a hatalom védte bensőségből, a politkult berendezkedés jóváhagyásával, annak nevében, sőt megbízásából lépett a maga parányi közönsége, néhány lézengő ritter és kékharisnya elé.

Valaha a kelleténél jóval többet forgolódtam csirkefogók társaságában, és játszottam köztük a félkegyelműt. Újra meg újra elevenembe hasít Cioran szavainak igazsága: „Megfigyeltem, hogy a félkegyelműek hisznek az avantgárdban és a csirkefogók beszélnek róla. Egyeden komoly emberrel sem találkoztam, aki a legcsekélyebb figyelemre is méltatta volna.”

Egy ízben épp a Bloom-zsúr tájékán utazva át Bloomville-en, megbámultam a happeningnek és performance-nak nagyképűsködött handabandájukat. Úgy próbáltak kitörni a maguk szomorú jelentéktelenségéből, hogy ádáz dühvei, a honunkban berendezkedő liberális haramiakapitalizmus terrorkülönítményeként rontottak rá minden olyan kulturális támpontra, amelynek segítségével a bolsevizmus társadalomátgyúró technikusai által negyven éven át üldözött, rohasztott és szilánkokra robbantott közösségek úgy-ahogy eligazodhatnának a világban, és megőrizhetnék, netán gyarapíthatnák nemzeti önbecsülésüket. Szombathely proletárjai, bocsássatok meg! Bocsáss meg, Jim! Az én fejemből pattant ki először az a baromság, hogy Bloomville-ben Bloom- napokat kellene rendezni. Húgyagyú ötlet volt nagyon, most már tudom. Mondd, Jim, akartad te ezt? „Igen. Akartam. Igen.” Hiányzott neked, hogy komisz, felnőni nem tudó és nem is hajlandó hátulgombolósok élősködjenek rajtad, akik abban lelik örömüket, hogy szétszedjenek és elrontsanak minden játékot? „Ki kell csiíszni mindenféle társadalmi vágy vallásos rend szorításából. Család, nemzet, vallás? El kell röpülni ezek mellett a hálók mellett. ”

Idővel olyan föloldhatatlan ellentmondás és feszültség keletkezett szervezők és közreműködők között, hogy az eredeti bloomisták kénytelenek voltak leválni a hivatalos bloomogókról (megindult a szektásodás). Hónuk alá csapták a Bloom-napokra megjelentetett, tagadhatatlanul színvonalas vizuális irodalmi mappáikat (ha harminc éven keresztül csinálsz hülyeségeket, a végén „belejössz”, és egyre színvonalasabban csinálod ugyanazokat a hülyeségeket), fogták a csörgőiket, dobjaikat, kasztanyettáikat meg a bohóckodásaik egyéb kellékeit, és meglehetősen pökhendin és nyeglén kivonultak (a varjú sem károgott utánuk).

Ettől még a Bloom-zsúr „mint olyan” persze nem szűnt meg, csak kettéosztódott. Azóta Bloomville-ben két helyszínen két Bloom-zsúrt rendeznek, egy különbejáratú privát jellegűt, meg egy hivatalosat. Mókásan elmarakodnak, akár a selyemdarabkán huzakodó eunuchok, hogy melyikük az igazi Trebitsch, kié a bloomogások szerzői joga, ki viszi át a hülyeséget a semmi túlpartjára.

Attól a szánalmas lihegéstől és gusztustalan nyáladzástól, amit manapság Bloom körül csapnak Szombathelyen, alighanem égnek állna a hajad minden

3