Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - Szolnoki Szabolcs: A jelenkor zamata
SZOLNOKI SZABOLCS A jelenkor zamata BESZÉLGETÉS MÉSZÁROS SZABOLCS SZOMBAT- HELYI FESTŐMŰVÉSSZEL- Okoz-e nehézséget az érvényesülésben, a művészetedben az, hogy nem Budapesten élsz?- Már évszázados-évezredes tradíció országunkban - hogy távolról kacsintgatunk a tűz felé, és nézzük, hogy hogyan ropog; próbálunk közelebb menni, ha melegedni akarunk. Ez mindig is eló'idézett némi kisebbségi komplexust, de nyilván volt, akinek ösztönzést jelentett. Azt gondolom, hogy ahol él az ember (ahol született) — és ez fontos tény, mert a mostani kozmopolita szemlélet egész mást mond, tehát hogy bárhol megtalálhatjuk az otthonunkat - ahhoz a tájegységhez kötődik. Itt Vas megyében élve felvállalom a BudapesttóT való távolságot, és annak hátrányait. Látom és érzem, hogy ennek a tájnak van egy szelleme, egy szellemisége, derűje, békéje, és ezeknek tudatosan teret engedek a festészetemben, persze elsősorban a tájfestészetben. Azt gondolom, hogy mind a centrális, mind a periférikus helyzetek lenyo- matot hagynak, másrészt a festészetnek pedig, bizonyos értelemben egy belső problémarendszere és egy belső ambíciója van. Számomra ez azt jelenti, hogy én nem akarok semmiféle külső, énáltalam kívülről rám erőltetettnek vélt - vagy érzett — szempontrendszer alapján építeni a művészetemet, hanem igenis elsősorban engem a festészet érdekel a maga anyagban testet öltő mivoltával. A festészetnek a belső világa, szellemisége bőven elég, és eléggé gazdag ahhoz, hogy ez egy életre való inspirációt, mozgatórugót jelentsen. Hogy most mondjuk én egy portréban, egy tájképben, vagy csendéletben juttatom ezt a dolgot kifejezésre, nekem az tulajdonképpen — úgy érzem — mindegy. Nem érzek sok különbséget ezekben a dolgokban, mert a lényeg tényleg ez a kettő: egyrészt a hely, másrészt az a közeg, amelyben a kép megvalósul: az olaj és a vászon. A periféria-kérdésen nagyon sokat vitáztunk az egyetemen. Természetesen mindenki maga tudja, hogy mire vágyik. Van, aki azt szereti, hogy ha hatod- nyolcadmagával ülhet a trolibuszon, és ott lubickol, valaki meg a falusi csendet szereti. Az ember megválasztja magának azt a közeget, amiben élni szeret. Azt hiszem, hogy ha valaki Szombathely egyik lakótelepén él, akkor őneki azzal kell azonosulnia. Neki nem szabadna arról beszélnie, hogy „milyen rossz nekem itt”, merthogy ez és ez van. Ez a helyzet, ezzel kell valamit kezdenie. Ha úgy érzi, neki dolga van Budapesten, akkor oda kell menni. Minden önmagunkon múlik, és nem hiszem, hogy Szombathelyen nagy hátrányt szenvedhetünk. Nyilván Budapesten sűrűsödnek a kiállítások, események stb., nyilván ha valaki azokra kíváncsi, felutazik és megnézi ott.- Mennyire veszel részt - meglátásod szerint — a szombathelyi művészeti életben? 96
