Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - Végh Attila versei

V É G H ATTILA

Már csak egy UFO menthet meg bennünket

Őszi reggel lesz, mikor értünk jönnek az ufók, és mi velük megyünk kalandvágyból, dacból, nincs mit vesztenünk, pofázunk és éhezünk, néha kieresztjük a szellemet a parasztból,

de a szellem, mint a fing, a Tesco felé elszáll (jut eszembe, a plazma mellé szörráund szisztem kéne), mi meg maradunk az országhuzatban, és gyűlöljük egymást. Hát húzzunk inkább a vérbe,

menjünk el a nagyszemű, zöld törpékkel, legyen meg az akaratuk, most már mindegy, boncoljanak föl vagy dugjanak meg, nem számít, csak ugorjunk végre egy szintet,

szálljunk ki a poshadt medencéből,

mint Gizi néni, mikor a Csasziban elmondta, hogy rákos, így szólt: kell most innom egy deci cseresznyét, és ez van azóta is, hogy a felejtés átmos,

bár az átkos múlt ólommélyéből smirglis gőzöket lélegzik minden szavunk, annyit talán mégis megtehetünk, hogy egyszer igazán eldobjuk az agyunk,

és elszállunk utána egy másik naprendszerbe, mint a görögök, akik emlékezetre gyúrtak, de ha Dionüszosz komolyan befigyelt, akkor ideák helyett inkább egymáshoz nyúltak,

vagy magukhoz, nem tudom, meg néha buzik voltak, persze Szókratészt azért sokan mentegetik, kicsit elkalandoztam, bocs, de ez érthető, hisz szimpla halandó voltam ma reggelig,

ám most marslakók szexrabszolgája leszek, mutogatom magam: das ist mein bráner, vagy gürizek majd egy marsi ólombányában, a teliföldet nézem, ha elcsöndesült a láger,