Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Sirató Ildikó: Határmezsgyén térben és időben

húzunk magunk köré határt, hogy átléphessük. Valójában mintha a régi híres göröggel ellentétben még élveznénk is, ha valaki „zavarja a köreinket”. Mi magunk is virtust csinálunk a határokkal való játékból. Ahogyan most is.

Határok zárják le a teret és az időt is. Ha összefüggést keresünk, meg kell határoznunk, hol a határ és miért. Es hogy merre akarunk átlépni rajta.

Az idő és a kultúra viszonyában rákérdezünk a reformkor és a modernség jelentésére, a kultúra terében a lokálpatriotizmus, a nemzeti és az európai határait faggatjuk (gyakran körbejárunk), a geográfia fogalmaiban az embert próbáljuk leírni: európai, közép-európai; melyik náció milyen örökségét viszi magával határokon át?

Nyugat-Magyarország (miközben a jelző nélküli is „nagyon” határon van, tudjuk a bejövetel óta...). Megye, város, régió, nyelv. Es irodalom. No meg az idő: most (mindig most), változások sodrában.

Épp elég a gondolkodni való.

Ela csak két fogalmat csengetünk is egybe a sok, határon föltorlódó közül: reformkor és Közép-Európa. Közép-Európa és reformkor.

Tér és idő, idő meg tér.

Elát nem ugyanazt jelenti? Reformkor a térben. Közép-Európa az időben. Es fordítva.

Ha elelmélkedünk, mintha hasonlítana a helyzet. A köztesség. Múlt és jövő közötti tudatosság. Az irány-Európák közötti magában-valóság.

A reformkori gondolkodás, a módszer valami olyasmit jelent talán, hogy: akkumulálni a múltat a jövő érdekében. Esszenciát készíteni a tanulságokból, hogy a jövő egészségesen jöjjön a világra. Az összegyűjtött energiákból újat építeni.

A közép-európaiság valami olyasmit jelent talán, hogy: összegyűjteni az inspirációkat északról, nyugatról, délről, keletről, s fölépíteni magunkat. Eltanulni az „orvosságkészítést”, s a magunk bajaira alkalmazni az ellesett gyógymódokat, közben megváltoztatv a azokat. Akkumulálni mások tudását a magunkkal hozottal a saját képünkre formált térben, új kultúrteret létre segítve.

S a kettő, reformkor és Közép-Európa, fedésbe kerül, perspektívát kap, színesen ragyog föl, különösen, számunkra mégis otthonos-érthetően.

És eszünkbe jut Széchenyi. Meg az ő helyzete. Nyugat-Magyarország. A még nem-főváros Pest-Buda. Haza és haladás. És Európa. Változások sürgető igénye. Reform. „Modernség”. Társadalom és kultúra (meg a nyelv is). S a színház.

Fontosnak tartotta. Fontosnak tanulta és tapasztalta Bécsben és a messzeb- bi (nem Közép-) Európában.

Ugyanazért, amiért nekünk mindannyiunknak ma Szombathelyen fontos lehet. És szükséges. Elogy polgárok legyünk, s annak is lássuk és mutassunk magunkat, hogy szombathelyiek, vasiak, nyugat-pannóniaiak, közép-európaiak, európaiak lehessünk a saját erőnkből és tehetségünkből.

És elindulunk a határokon át, tervezünk és tárgyalunk, és írunk és beszélünk és színházat csinálunk (nem cirkuszt és nem politikát), játszunk, nagyon komolyan, intézményt alapítunk, játszva (?), közönséget toborzunk, pénzt gyűjtünk és építkezünk. Ma. A XXI. század elején, Európában (hivatalosan is),

77