Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)
- Nem a fogaddal csókolsz te!- Mennyének má’! Jut eszembe épp magukkal kezdeni! Lehajolt, nyakába tette a hámfát és kihúzott derékkal, ringó csípővel elballagott. Csak a vak nem látta, hogy a katonák tapadó pillantásai jól megbizser- gették. - Hátán is szeme van - vigyorgott Feri. - Ha meggyüvök, előkerítem, osztán...- S ha nem? Mi légyen akkor?- Nem viszek asszonyt a másvilágra. Jusson néktek is. De a lovamat, fegyvereimet sorsoljátok ki, vagy adjátok a legméltóbbnak. Tahy a bajokról megfeledkezve derűsen hallgatott. Nem félik ezek az ördögöt sem. Jók közt is a legjobbak; mind saját nevelés, mintha a gyerekei lennének. Másképp nem bízná rájuk az életét, de egy rozsdás rézpitykét sem, ebben a feneette háborús világban. A nap alább szállt, bágyadt sugarai beterítették az udvart, megvillantak az ablaküvegen, a fényesre csutakolt paripák szőrén, a gúlába rakott kopjahe- gyeken. A nemesek a palota előtt tipródtak. Várták, hogy a szolgák nyergel- jenek, kivezessék a lovakat, elügessenek, a lápon száraz helyet találjanak, s legyen meg a viadal mielőbb. Némelyik részeg volt, mint a csap, állni is alig bírt, de a többség számító dühvei méregette a katonákat. Parasztivadékok, ha a vitézlő rend tagjai is. Ez a Benedek mekkora marha... Fényes rokonság ide vagy oda, képes egy kopjáshoz alázni magát. Tán vesztét érzi, mivel a kápolnába ment, de az is lehet: jó keresztényhez illőn viaskodás előtt gyónni akar. De már ki is lépett az udvarra, mögötte a káplán. Végeztek. A pap sietett tovább. A főlegény meglátta, rákiáltott:- Atyám! Gyűjjön ide!- Mit akarsz?- Szenteljen egy kis időt! Ember vagyok én is! A káplán kelletlen odaballagott. — Neved?- Holló Feri tisztelendő uram!- Mikor gyóntál?- Idejét se tudom. De má’ illik! A pap odahajolt, türelmetlenül hallgatta, végül keresztet vetett és sebesen mormolta: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében feloldozlak. Ferenc, Krisztus szolgája, bánd meg bűneidet. Távozz, légy erényes és ne hagyd el a gyónást. Feri pár ezüstöt nyomott a pap markába. A pénz a bő reverenda ráncai közt csodálatos gyorsasággal tűnt el. A főlegény morgott valamit, nyeregbe lendült, Tahyra kiáltott:- Gyüvök nemsoká nagyságos uram! A főkapitány búcsút intett. Isten a tudója, mennyire ellenzi az efféle hősködést, de ha meg kell lenni, Feri győzelméért imádkozik egy sort. Ha odavész, nincs ki helyettesítse. Hány jó vitéz hal meg a virtus kedvéért, ahelyett, hogy az erőket összefognák, s a török ellen tartogatnák. Ifjan maga is kakaskodott, de hol van az már... Feltápászkodott és lassú léptekkel indult a kápolnába. Válla fölött látta, hogy a nemesek nyeregbe lendülnek, az erdélyit közrefogják és sebesen ellovagolnak. A kopjások lépésben utánuk, hadd előzzön a nobilitás. Nekik nem sürgős, hisz kijut a harcból minden áldott nap. 57
