Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)
nének. Élet-halál nem sokat számít e cudar világban, csak a hírnév és a zsákmány, egy jó történet, amit tovább lehet adni; minden más szerencse dolga. Az udvaron egy sudár menyecske vágott át, vállán járomfával, két vödör vízzel. A súly meggörbítette, de szája szegletén mosoly bujkált. Az istálló előtt megállt, letette és kedvtelve bámulta a katonákat. A főlegény felnézett, s máris szélesen vigyorgott:- Fiatalka vagy, de má’ karikába hajiasz, mint öreg néném, ha rájön a csikarás! Az asszony jó alaposan végigmérte. Szikrázó szemmel vágott vissza:- E’ van vitéz úr, az élet nem kímél, de amilyen termetes, kendre ökröt lehetne akasztani! Kinek a maga terhe, kinek a másé!- I Iát a fogaid megvannak-é? Vagy mind kihullott, oszt’ kásán élsz? A cseléd nevetett, kivillantva hófehér fogsorát. Tömött búzaszín hajával, szabályos arcával, karcsú derekával olyan szépnek látszott, mint a nyíló rózsa, mely kibomlott, de még nem virágzott el. A legények kíváncsian méregették.- Sűrű, mint a csukáé! — álmélkodtak -, adhatnál belőlük!- Oszt’ nékem mi marad? Répce 56
