Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)

egymáson, mivel régi ismerősök, de Tahy bonyolult lélek: hol körültekintő vezérként őfelsége hű alattvalója, hol fékezhetetlen rebellis, parancsmegtagadó és könyörtelen hóhér, akár Gyulaffy, a barátja. Dehát milyenek legyenek? Könnyű a védett Sárvárról ítélkezni, míg ezek a török torkában, örökös veszélyben folyvást csatároznak, az életükért egy rézpitykét nem ad senki, sőt, halálukat várják, hogy a posztjukat más foglalja el, azzal a várbirtokot, a fizetést, mindent, ami a markukba fér, s azt is, ami nem.- Mondja csak - kezdte a nádor -, igaz, hogy senki töröknek nem kegyelmez? Foglyot nem ejt soha?- Nem. Főembert néha... csere végett... máskülönben mindenkit megöletek, sátorverő szolgától a tevehajcsárig. Pusztuljanak.

Aztán miért?- Ezt nem értheti méltóságod. Aki nem járja a mezőt, másképp látja.- Hajlandó némi felvilágosítással szolgálni?

Tahy sóhajtva az asztalra könyökölt. Sajnálta, hogy az imént visszautasította a bort, de nem akarta megmásítani a szavát, s ezzel is halogatni a választ. Nádasdy nagyeszű ember, szó se róla, de egy dolog asztalnál tervezgetni, más hadakozni. Bármekkora tudomány szorult boltozatos koponyájába, jelentésekből tájékozódik, a végházak élete gondolatai közt mások elbeszélései alapján ölt testet, közvetlen tapasztalata nincs. De ideje véget vetni a fecsegésnek, akár róla, akár Gyulaffyról, vagy más kapitányokról van szó.- Tudja méltóságod, a magamfajta gyerekkora óta szokja a halált. Sajátjaiét is, másokét is. De nem ez tesz minket azzá, amivé, hanem a gyengeségünk.- Ahogy elnézegetem, elég erőteljesnek látszik.- Fenét. Van a testi erő és van a létszám. Kicsiségekről tudni nem a nádor dolga, de szó ne érje a ház elejit: jó, ha ötven emberrel nyargalászok. Gyulaffy- nak sincs több. Ennyivel járjuk a határt. Ritkán verődik össze a vitézlő nép, olykor egy-egy portyán, máskülönben ijesztő kevesen vagyunk. Namármost. Ha a pogány nem félne, lépést se tehetnénk. A saját hazánkban! Érti-e méltóságod? Engem is, Gyulaffyt is megelőz a kegyetlen hír és terjed... így a török túlerőben is meggondolja, belénk horgol, vagy kerül inkább. Óvom a katonáimat és az csak így lehetséges. Ne higyje, hogy öröm a kínzás, de van idő rabokat faggatni, alkudozni, ide-oda hurcolni? Bizony nincs! S mi tagadás: etetni se akarom őket.

A nádor ritkán hallotta a főkapitányt egyhuzamban ennyit beszélni. Szófukar, mint Gyulaffy és a többiek, de ha már így megnyílt, tovább faggatta:- Értem nagyságodat, de egyesek szerint a foglyok szenvedése igazi jutalom. Mondják, hogy van, ki nagyobb örömöt lel benne, mintha asszonyt hágna. Villog a szeme, nyál csordul a pofáján, ágaskodik a farka... Igaz-é?- Igaz. Árulókon kívül az ilyet híjuk pribéknek. Gyűlöletesek, de hasznosak. Sok effélét alkalmaz a török is. A háború az ő paradicsomuk... de tudja méltóságod, nincs bíró, ki ezeket perbe fogná, mert értesülésekre bizony szükség van. Sokakat fűt a bosszúvágy, éngem is, de nem kölyköket - felnőtt férfiakat kínoztatok. Mér’ jönnek ide? Én mér’ nem akarok Sztambulba menni, vagy akárhová? Kinek nem elég a maga országa, dögöljön meg, vagy takarodjon, s hagyjon minket békén!

50