Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)
W.-NEMESSURI ZOLTÁN Végvidék (regényrészlet) Sárvárott, Nádasdy nádor udvarában nagy a sürgés forgás, pedig a lelkeket keserű hiányérzet uralja. Az elmúlás soká szül beletörődést; idő kell hozzá. Egy órája temették Tinódit. Úgy érezték, az öreggel mintha egy korszak szállna sírba: a végváriak dicsősége, portyák, rajtaütések, párviadalok, ostromok, félévszázad küzdelmei, melyek a meg-megújuló harc tüzében mind elhamvadnak, ha Sebő úr nem élesztgeti. Este még énekelt és pengette a lantot, másnap virradóra halva találták. Egy szolga jelentette, hogy a vén dalnok nincs többé. Magával vitte sok ezer verssorát, amit Cronica címmel Kolozsvárt 1554-ben nem adott ki, s amiről egy deák, klerikus, vagy más írástudó nem csinált feljegyzést. Jobbágyfi volt, s maga is deákként kezdte Török Bálint udvarában, azután megtapasztalta a nyomort, a vándorlás keserveit, éhezett, szűkölködve járta az országot, árulgatta saját művét, nyugságot seholse lelt. Elajtotta a lélek, a költő mindent megtapasztalni vágyó kíváncsisága, a vitézek lelkesedése, a sok szíves invitálás. Volt hely, ahonnan ebrúdon lökték ki, végül akkora hírnévre tett szert, hogy bárhol elélhetett volna. De nem és nem. Örökké sietett, mint akit ördög űz, vagy inkább az angyal, tán maga Mihály, az égi seregek vezére, mondván: menj és add a katonák tudtára, hogy az áldozat nem hiábavaló. így hát vállalta a törődést, verseket költött és azokkal megrakodva vándorolt. Krónikájában nem bírta megállni, hogy elpanaszolja: Ennek lön írása az jó Kolozsvárban, Tinódi Sebestyén könyv-nyomtatásában, Szerző nagy búvában egy hideg szobában, Gyakran fú körmébe, mert nincsen pénz tarsolyában. Ha kapott, szétszórta, kolduló szegényeknek adta, bárha parasztasszony, éhező gyerek, üres hasú szénégető, teknővájó cigány is volt. Tudta, hogy aznapra-másnapra, akár egy hétre is jóllakathatja őket, csakhogy pár ezüst nem fordít a nyomorultak sorsán. De legalább jólesett. A kiművelt Nádasdy azt mondta: Ügy ment el, mint Homérosz. - Ki a fene az a Homérosz? A zászlósúr familiárisai, kopjások, udvari léhűtők, koporsóvivők mind elcsodálkoztak, de az elborult kedélyű Tamás urat nem kérdezték. Csak a búcsúztató pap és Batthyány Boldizsár Sárvárt vendégeskedő deákja, a vállas, katonaküllemű Thelekessy tudta, kiről van szó. A nádor vele íratta a tudósítást: Tinódi Sebestyén megvetvén már ez halandó muzsikát, elment a mennybéliekhez, hogy ott az angyalok közt sokkal jobbat tanuljon. Az öreget elföldelték, sírja fölött a pap mondott egy imát, de senkinek se volt kedve a költőhöz méltó emelkedett laudációval tisztelegni, mert ha megteszik, vele siratják az országot, az elveszett várakat, az egész vitézlő rendet, minden élőt, ki tanúja volt énekének és csendes elmúlásának. Csak a lélekharang kongott, hosszan, gyászosan, végül a harangozó egy jó kiadósat sercin42
