Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 9. szám - W.-Nemessuri Zoltán: Végvidék (regényrészlet)
tett, a pap a friss hantokra keresztet vetett, a menet élére állt és lassú léptekkel elhagyták a temetőt. A kerítésen túl nyeregbe kapaszkodtak, hogy a felfakadó vizen a csizmákat ne kenje össze a sár. Keresztüldobogtak a várárok fölé vert gerendahídon, befordultak az udvarra, a szárat a lovászoknak vetették és felballagtak a nagyterembe. A cselédség úgy meglódult, mintha villával hajtanák. Ennyi jeles vendégnek, s főképp az örökké borús nádornak nem könnyű kedvére tenni. A köpcös-pohos Nádasdy az asztalfőre telepedvén izzadt és fújtatott, mint a vadkan. Varkocsba font haja meglebbent, bajsza a tokájára konyult, félig lehunyt szemhéjai alól fürkész pillantásokat vetett ellenlábasára, egyben legfőbb hívére, Tahy Ferenc Dunán inneni főkapitányra. Tiszteli-becsüli, de Tahy indulatai túlságosan emlékeztetnek Gyulaffyéra, kivel szívbéli jó cimborák. E hasznos őrültek miatt kivérzik az ország - gondolta -, s persze óvakodott a tanácskozást ezzel kezdeni. A pillanat, kivált most, Tinódi földbe tételekor nem alkalmas rá. Beszéljenek előbb az urak, ki-ki mondja el, ami a szívén fekszik, szólalkozzanak össze, disputáljanak, végül ő is elmondja, mit hogyan lát. Annak van nyomatéka, nem az idő előtti fecsegésnek. És valóban: a vendégek egymás szavába vágva bizonygatták, mi mindent tesznek a hazáért, mekkora áldozatot hoznak, mit mível a török, mit nem a császáriak és így tovább. Tinódi elmúlása nyomán éhomra, boros fővel, sistergő indulattal könnyű nagyokat mondani. A nádor jelenléte a kedélyeket tovább szította, hisz nem akárkit engednek a király után legfőbb méltóság asztalához... Egyesek a kupákat csapkodták, mások ordítottak, megint mások a szomszédot böködték vagy tépték a mentegombját, hogy egy kevés figyelmet csikarjanak ki, végül akkora hangzavar támadt, hogy senki el nem igazodott benne. Nádasdy látszólag közönyösen hagyta. Csak azt sajnálta, hogy a vitában Tahy főkapitány nem vesz részt. Súlyosan hallgatott, maga elé meredve ivott, olykor végignézett a veszekedőkön, de esze ágában sem volt szólni. A nádor egy idő után halkan rákérdezett:- Mint vélekedik nagyságod? Tahy széttörölve lelógó bajuszát eltűnődött, azután jó hangosan felelt:- Nem kell ezekhez a török. Kiköttettném őket az erdőszélre egy hordó borral, hogy hóttra rúgjanak be, s mindet tépjék szét a farkasok. Jó fájdalom- mentes halál.- Ha nem idő előtt érkeznek ama farkasok.- Az már uraimék dolga. A Batthyány képében jelenlévő deák nem szólt semmit, imkább derűsen szemlélte a felhevült társaságot, sőt, pillantásából nem hiányzott némi jóakarat. Ezek itt egyszerű nemesek, kik mindenüket elveszítvén siratják a házat, a jószágot, az aprócska birtokot, egyszóval a megélhetést, ami nélkül kevesebbek, mint a féltelkes jobbágy. Tamás úr a háznagynak szemvillanással jelezte, hogy ideje a szolgákat kiparancsolni. Sürögnek-forognak, bort töltögetnek, tele csobolyókat hoznak. Ha így megy tovább, az ivók ebéd előtt mind berúgnak, összehányják a folyosót, az ablakfülkébe hugyoznak, öklendezve elalusznak, aztán cipelhetik őket az 43
