Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Padisák Mihály: Éljen a száműzetés! (részletek)
PADISÁK MIHÁLY Éljen a száműzetés! (részletek) A tenger sima volt, moccanatlan és fenékig átlátszó. Kicsiny halak gyülekeztek a terméskő gát mellé a napsütésbe, s egész falkában rezegtették farkuszonyukat, mintha csak a pirkadatnak integetnének. A nyílt víz felől lassú csapásokkal húzott be a móló mellé egy lomha halászbárka, lánca csikorogva vágta szét a csendet, amikor kikötötték. A halásztelep lassan ébredezni kezdett. Zsalugáterek nyíltak, s egy-egy asszony, gyerek indult el bevásárlószatyorral az öböl túloldalán levő pálmafa felé. Kanóc lassan, nézgelődve őgyelgett utánuk. „Érdekes - gondolta a fiú itt a házaknak nincs kerítésük.” Kertjük sem volt, csak itt-ott egy-egy tamariszkusz- vagy leanderbokor, meg ott túlnan egy poros rozmaringsövény. Voltaképpen utca sem volt, szabadon lehetett csalinkázni a házak között. Egy-egy ajtó előtt a kikövezett részen asztal állt, székek, másutt meg két ház közé feszített köteleken száradtak az este kimosott ruhák. A lány szemében a Sün-öböl volt a nagy erőfeszítések árán elérhető gyönyörűség földje. Két évvel ezelőtt fedezték fel bátyjával, Matóval, amikor egyszer a hegyen csatangoltak. A hegy lábánál, ahol a sziklákat ostromolják a hullámok, egy kis beszögellést pillantottak meg. Egy beszögellést, melyet szirtek védtek a hullámok ostromától, s amelynek vagy három-szobányi kis lapálya is volt, ahová a hegyekből alácsordogáló őszi esők összehordtak némi földet, s ahol a tűző naptól védve, szokatlanul buján hajtott a természet. Madárvetette fügefák érlelték termésüket, embermagasságúra nőtt a rozmaring, a babérbokrok vetettek árnyékot a zöldellő fűre. A sziklahasadékokban lila veronikák nyíltak, s följebb egy repedésben öreg olajfa tárta ki a napnak virágait. Mirelláék a felfedezők örömével ereszkedtek alá az úttalan kapaszkodókon, hogy odalent megkapják mindazt, amit csak Dubrovnik telepített, patinás kertjei adhatnak meg, de nem az ő kopár, sziklás földjük. A falusi udvar nagyságú öböl a tenger felől teljesen zárt volt, valamilyen alagúton kaphatta vizét, s a csendes vízben halakat, rákokat és rengeteg tengeri sünt láttak. Ezért nevezték el Sün-öbölnek. A tenger felől nem lehetett megközelíteni, csak a magasból, hegyet mászva, sziklán kapaszkodva. Nem is vetődött arra turista soha. Mirella és Mato pedig nem árulták el a titkot senkinek, csak akit barátjuknak tekintettek, azt hívták meg ide. Am aki nem bírta az utat, vagy visszarettent, az nem is lehet igazi barát. Hogy is lehetne jóban-rosszban számítani az olyanra, aki lusta vagy megretten? Az ilyen nem érdemli meg a Sün-öblöt, s nem érdemli meg a barátságot sem... 63
