Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Ćurković-Major Franciska: Kincses Trogir, s Raguza tornyai
pakő uccákat, ezt a régi-régi, várfalas, őrtornyos, parányi várost, idegennek éreztem magam a pálmák és fügefák alatt [...] Pedig milyen szép ez a kis Korcula esti megvilágításban! A parton lakom, előttünk keresztben a kikötőpart, jobbra-balra hegyek s egy parti félsziget nyúlványa öleli az éjszakai tengert, a hold már megtelt, az ég csillagos, a szél elállt, a nappali piszok és szegénység nem látszik, csak a fény a nagy fehér köveken, a terméskőházakon, a várfalakon, s a pálmák árnyéka----olyan az egész, mint egy tündéri fénykép va gy mozi. Igazán olyan, még az is igazi benne, hogy csak nézem, s kívül vagyok rajta, végleg kívül.”.'1 Azután a partról a szárazföld felé nézve írja le szemlélődésének helyét, amely a Beszélgetés a tengerrel című költemény színhelye is lehetne. A következő részt, az irodalmi veduta másik részét a város esti képe alkotja. Ha a feleségével és Kisklárával tett utazás Dubrovnik emlékezetét rögzíti, a Lóéival való utazás fénypontja talán a korculai beszámoló, erről az utazásról Korcula marad meg emlékezetében, ide datálja a Beszélgetés a tengerrel című vers fogantatását a Vers és valóságban,” és „a régi Korculá”-t emlegeti majd utazásai összegezésében, a Mi még? című költeményben is.” Ez azt a föltevést igazolja, hogy Korcula Szabó Lőrincben életének kiemelkedő élményeként rögzül az elkövetkező évek számára. Mindkét vedutának — a feleségének és a Korzáti Erzsébetnek leírt városképnek is — közös eleme a kő. A Korzátinak írt vedutában a „terméskő”, vagy „fehér kő” szépsége valóban megragadta a költőt, mert az éjjeli látványban, amikor a sötétség eltakarja a város szépséghibáit, a kő fehér színe uralkodik a városképen, és mozivászonként a városi árnyak mozgásának hátteréül szolgál. A másik, egyben a fiumei és rabi vedutákkal is közös vonás a fények játéka. A város szépségének kiemeléséhez a romantika eszközeként hozzájárul a hold és a csillagok, a technika vívmánya által - a Rab szigeti látványhoz hasonlóan - pedig a közvilágítás. Érdekes megfigyelni, milyen mesteri módon kapcsolja össze a megfigyelő egyfelől a Mediterráneum mondhatnánk földet helyettesítő őselemét, a követ, amely az emberi kéz megformálása által olyan műremekként ható városok alapanyagát képezi, mint az utazás során látott Rab városa, a spliti Diocletianus-palota, a dubrovniki óváros vagy az épp leírt korculai óváros, másfelől az emberi elmének köszönhető villanyáramot, sőt a tudomány és művészet eredményezte filmet. Az elbeszélő az irodalmi veduta másik részét, Korcula éjszakai képét bizonyos távolságból szemléli. Ezt a tényt maga is kiemeli, nemcsak azzal, hogy a képet kívülállóként figyeli, hanem azzal is, hogy tudja, ennek a hamarosan szertefoszló szépség világának ő most sem részese, nemsokára pedig még szemlélője sem lehet. Ezt fejezi ki azzal is, hogy a leírt helyzetet a film nézéséhez hasonlítja. Az idézett irodalmi veduták egyikében-másikában az elbeszélő gyakran maga hívja fel a figyelmet a látvány vagy a látvány leírásának filmszerűségére, emeli ki a látvány és a film hasonlóságát. A film jellegzetességeit azonban akkor is észrevehetjük, ha az elbeszélő nem tesz rá említést. Flaker utal arra, hogy amikor a 20. század eleji avantgárd szövegeken átrobogtak a vonatok, autók vagy átszálltak a repülők, az új perspektívák és a különféle részletek „montázsának” megjelenését bizonyos teoretikusok a filmnek tulajdonították. 56
