Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Pekár Gyula: San Niccolo lámpása
Hát nagy fába vágta a fejszét, dacos Catalinich: összeveszett a családjával, falujával, egyházával, hogy a Maladetta leányát ölelhesse. Attól fogva, hogy Yvához költözött, nem ösmerte, pestisként kerülte mindenki; a pap a szószékről mondott átkot a „boszorkány ördögtársára”. Nem is kapott ő munkást építendő új házához Kriskán, nagy költséggel a szomszéd szigetről kellett kőműveseket hozatnia. Maga kínlódott legtöbbet; olykor az arra halászó Andrót fogta meg: jöjjön, segítsen a fészekrakásnál. A barát is neki- gyűrkőzött, de a falak bizony lassan és nehezen nőttek. És Grcgornak már fogyott a pénze. Szeptember elején volt. Andro épp egy hosszabb kolduló útról tért haza, midőn Catalinich a barátvár alá evezett és kopogtatott a konyha ablakán. Sápadt volt:- Andro, nincs több pénzem. De a ház azért meglesz, meg kell lennie! Én ma este Raguzába utazom egy gazdag nagybátyámhoz. Ha az nem ad, beállók egy briggere kapitánynak. Arra kérlek, amíg odavagyok, ne feledkezz meg, járj el Yvához... V. Andro nem aludt az éjjel. Kísértő képek üldözték, ám reggelre megfogadta: Nem, nem megyen ő át oda! Nehezen ment, de kibírta három napig. A negyediken végre újból ladikba mert ülni, a tenger fölé hajolva épp nagysebesen horgát húzta fel, midőn hal helyett az Yva kacagó feje bukkant fel a vízből a zsinór mellől:- Engem fogtál meg! Bolond barát és eleresztesz? Andro összecsapta a kezét:- Yva!... És megint a tengerben! Tudod, hogy Gregor megtiltotta. Yva vállat vont:- Tudom. De kénytelen vagyok érted jönni, ha te nem jösz. Gregor parancsolta, hogy jöjj... Kisimította hajából a zöld algát, s élvetegen dűlt hanyatt a víz fodrai közé. Kebelével a hab gyöngye játszott.- Nos, mikor jösz?-Yva!-Várlak... Kacaj, a „vila” delfinként tűnt el és messze bukott fel újra. Egy sirály, nyilván az ő szelíd madara, vijjogva szállt felette és kísérte a Balvanida-fok felé. Androval forgott a világ. Varázslat, meg van babonázva... Estére, bár esős levanteszél fenyegetett, lopva a boszorkányparthoz siklott ladikjával. Bekopogtatott. Yva leverten ült a tűznél, alig köszönt, csak bámult a parázsba.-Mi lelt?- Unatkozom. Ülj le és vigasztalj, barát.- Hm. Tán nem vagy boldog, hisz Gregor mindenét neked, éretted áldozza.- Igaz, - töprengett Yva, - de mi hasznom belőle? Ugyanakkor életemtől tilt el. Nekem a víz az elemem, csak benne élek. S ő elvette csónakomat, s nem ereszt többé a tengerbe. Éázadok... de félek tőle. Nem bírom én ezt ki. 36
