Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 8. szám - Pekár Gyula: San Niccolo lámpása

- A Maladetta? - eszmélt Gregor.- Az! És ez a teremtés az ő leánya: Yva. Érted-e már?

Catalinich elmosolyodott. Majd emlékeibe tévedt.- Ah, a Maladetta... Emlékszem már, úgy féltünk tőle gyerekkorunkban. Azt mondták: rossz szemmel, békalábbal ront marhákat, embert, s vitorlás seprűnyéllel babonázza a hajókat veszedelembe. Azt is mesélték, hogy háromgörcsös kis kötelecskével árulja a szelet... Bolond babonák! Igaz, eszembe jut, szegény atyám is vett így egyszer „jó időt” tőle, ő esküdözött, hogy használt is neki Indiában... Ostobaság! Én a nagyvilágból jövök: nincs boszorkány!

Andro vállat vont:- Lehet. De itt a faluban azt mondják: anyja után most Yva is az.- De hát miért? - dacoskodott Gregor, - mert szebb a többinél? Bosszant a dolog... mit csinál, kinek árt Yva, mért üldözik?- Miért? Hm... hisz nem árt ő voltakép senkinek, csak hát nagyon furcsa dolgokat mesélnek róla. Először is nem jár templomba, tán nincs is megkeresztelve, aztán anyja halála óta ott él egymaga az elátkozott házban. Pár kecskéje, olajfája, meg egy csónakja van. Igaz, aztán van még neki egy néma, töpörödött koldus nénikéje a falu végén, ahhoz jár be olykor. Az ördög tudja, mit trafikál vele, azt suttogják, ez a vén Anita közvetíti ma is a Maladetta régi babonázási és szélüzleteit. De nem ez a fő. Nem a földi praktikája, hanem a tengeri boszorkánysága teszi oly gyanússá Yvát. „Morszka vila”, nem hiába hívják így: a tenger az ő élete, eleme, vízben él, víz alatt jár örökké s a nép azt tartja, ördöngösség nélkül ezt nem tehetné.- Beszélj, csak beszélj! - érdeklődött Gregor.- Hát szó ami szó, nagyon furcsa élet ez, pajtás. Nem csak a halásznép meséli, de magam is akárhányszor láttam, főként holdas éjeken, amint messze künn egyszerre csak felbukott előttem a nyílt tengeren. Rám nézett, dalolva nevetett, aztán újra eltűnt a habok alatt. Ordöngös jószág! Az ember dühös rá, iszonyodik tőle és mégis szinte kívánkozik utána. Boszorkány! Az öreg Angelo megesküszik, hogy Yvának minden éjjelre hal-uszonyai nőnek, ezért nem félnek a delfinek tőle, ezért fogja kézzel a branzinókat! Biztos, hogy csudásan otthon van a vízben, látták már, amint öt-hat öl mélyen úszott el a bragozzok kormánya alatt... Mit csinál ott a fenekén? Kagylókat, koraik szed, s bizonyára rég elsüllyedt velencei gályák aranytallérjait hozza fel, különben miből élne, miből telnék neki bársonyra, meg gyöngyös zekére? Hej, biztos kasszája van neki odalenn a kék mélyben... És mindegy neki: vihar-e, vagy jó idő; olykor még jobb szeret orkánok alatt kimenni, s a hullámok taraján himbálódzni. A minap látta így Gasparo egy hétnapos bóra istentelen hetedik napján, - ő, Gasparo, csónakjával majd odaveszett, azalatt Yva, akár az ágyában, hanyatt feküdve, behunyt szemmel kéjesen nyújtózott a tajték párnái közt. Es Gasparo szentül állítja: a leány keblén egy sirály ült és mintha azt cirógatta volna. Mosolygott és énekelt hozzá... Szólj Gregor, hát nem boszorkány ez?

Catalinich néma maradt. Andro felnézett, de szinte meghökkent: nini, mi ez, éj lett-e beszédjük alatt, hogy az ég úgy elsötétült? A máglya tüzel-e jobban, vagy inkább tán villám az, ami olykor cikázva gyújtja a lángokat még fényesebbre? Dörgött a bolt, egyszerre orkán szele lapította földhöz a tűzkí31