Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 1. szám - Vigh Kálmán: "...nem jöttek a föld népe ellen hadakozni" - Napóleon árnyékában

bevételekor fogságba került magyar inszurgenseknek. Miután jól megdicsérték a magyar nemeseket, hogy volt bátorságuk harcolni ellenük, néhány pohár bor elfogyasztása után közölték, hogy ez említett két úr lehetne az Ausztriáról leváló Magyarország uralkodója.16 Természetesen, a beszélgetésnek nem volt, nem is lehetett folytatása, hiszen elképzelhetjük az ötlet fogadtatását Bécsben, hogy a Habsburg család, a dinasztia egyik tagja egyszerűen leválasztja a birodalomról Magyarországot. Biztos, hogy József nádor kezébe adták volna, hogy olvassa el, a magyarok által az 1722/2 3-as országgyűlésen elfogadott Pragmatica Sanctiót, mely külön kiemelte a birodalom egységét, oszthatatlanságát.

Még ennél is komolytalanabb feltételezés, a császári testvér, Lucien Bonparte esetleges magyar királysága, melyről Napóleon is tudott. Az 1805- ös magyar proklamáció szerzője, Davoust, írta a császárnak 1809. tavaszán: „Magyarországon elterjedt, hogy Bonaparte Luczián három esztendeje egész famíliájával magyarul tanul”1'. A hírnek semmi realitása nem volt, hátterében a két testvér kimondottan rossz viszonya áll, miután egy családi vitában az öcs keményen szembeszegült a császári báty akaratával, így érthetó'en kimaradt a birodalmi osztozkodásból, egyedüli testvérként.IS

Napóleon katonái nem ismerték a magyar történelmet, s ha már olvasták és terjesztették a kiáltványt néhányan komolyan is gondolták, hogy teljesítsék császáruk óhaját. Győr elfoglalása után a császár Narbonne grófot nevezte ki a magyarországi területek kormányzójának, ak megérkezése után azonnal keresni kezdte a kiáltványban emlegetett Rákos mezőt. Június 27- én magához rendelte, a város elöljáróit, s miután kiosztotta nekik a proklamációt, megkérdezte, hogy mikor kívánnak indulni Rákos mezejére. Hohenegger Lőrinc, a győri püspöki líceum tanára elbeszélése szerint a herceg latinul elmondott beszédét a rossz akcentusa miatt alig lehetett érteni, de „ábrázatunkon - mert sok szavat váltani nem volt tanácsos - a hajdani bölcs miniszter könnyen láthatta, hogy mi inkább idehaza maradunk, mint Rákos mezejére menjünk egy király választásra.”16

Magyarországra a francia csapatok két irányból érkeztek 1809-ben. Az osztrák IX. hadtest, János főherceg parancsnoksága alatt, Bécs elcste után abbahagyta itáliai hadjáratát a Francia Császársággal perszonálunióban lévő Olasz Királyság ellen és az osztrák főváros felmentésére indult volna. Ebben a tervében az itáliai alkirály , Napóleon mostohafia, Eugéne Beauharnais által vezetett Itáliai hadsereg a Bécs felé vezető út elzárásával megakadályozta, így Győr irányában vonult vissza, hogy az ott állomásozó inszurrekciós sereggel egyesüljön. Körmend-Pápa-Győr irányában vonult, maga után húzva az itáliai alkirály csapatait.

A másik francia sereg Lauriston tábornok irányításával Sopron irányában tört előre egészen a Rábáig, hogy biztosítsa, hogy készítse elő az Itáliai Hadsereg támadását.

Az első számú parancsnoknak, az itáliai alkirálynak sem volt sokkal több ismerete a magyarországi viszonyokról, Győr bevétele után írta az alábbi sorokat feleségének: „Elhagytuk Magyarország szép részét, és most sivatagban vagyunk: Győrtől Komáromig az ember csak egy óriási homoksivatagot és néhány parasztkunyhót lát. Nem hiszem, hogy sokáig maradunk.”20

62