Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 8. szám - Zvonimir Mrkonjić versei
ZVONIMIR MRKONHC Az utolsó horvát Horvátok Ura: oroszok miriádja, egy-egy grúz hangsúly, englishes beszédek. I livalkodik ős perzsa származással e kontingensnek egy ezrednyi része. Katolikus, ki már pravoszláv lenne, hajolgás-hobby: törökösen földig. A bokszolástól így szeme se rebben, az édes íz is fogára kenődik. Meg is kérded, hogy kit mond Urának? midőn morajlik Babilon csendje, recseg-ropog, úgy feszül egymásnak. Urunknak oly gondolata támad, dühös nap-arcát felhőkbe rejtve: Népének az utolsó horvát ma. A megpatkolt város A Zrínyi tértől az állomásra érve Lenuzzi mérnök jut gyakran eszembe: az volt a legjobb megoldás e téren, hogy innen indul tengerre az ember. A Fűvész-kertben indás szecesszió növény-zuhatag, étvágy-bibliotéka. A színház a csúcs, ékes progresszió, a négyes fogat szónoki játéka. On patkolta modern vágtató Zágrábunk. Igaz, hogy ott is csak egyetlen patkó van. A város az, mit körligetében látunk. Minő szerencse. Am szorítana a csatja. A városfények kimúlnak hunyorgóan, elég az a fény, mit sétánkhoz Ön adhat.
