Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Oláh András: Az utolsó játszma

TISZÁNÉ: Ezeknek mit sem jelent a haza ügye... De eszméik terjednek, pusztítanak, mint a spanyolnátha... Hallom, látom, hogy az elmúlt napok óta katonák ezrei ó'döngnek a főváros utcáin... Mind dezertáltak...

TISZA: Mintegy százezer katona!... (Kifakad.) A szerencsétlenek! Elhitették velük, hogy a kormány az igazi ellenség, s hogy nem a határokon kell megvédeni az országot az antanttal szemben, hanem itt, Pesten, ellenem...

TISZÁNÉ: Őrület... Mintha mindenki eszét vesztené...

ALMASSY DENISE: Tudod, alig várom már, hogy vége legyen... Az utóbbi néhány napban megtanultam, milyen borzasztó érzés a kiszolgáltatottság. Rejtőzve élek! Titkolnom kell, hogy ki vagyok... Amióta ez a csőcselék ellepte a várost, csak a Margit otthagyott ócska kabátjában merek az utcára kilépni. Kapualjakba húzódom, ha találkozom a handabandázókkal... Ma is: kifosztották a közeli pékséget... A péket meg a segédjét megverték. Halálfélelmem volt. Csak ott, akkor értettem meg, hogy itt minden megtörténhet. Értitek?... Minden! Itt ma nincs tekintély, nincs törvény, nincs rend. Csak félelem és rettegés.

TISZA: Rend kell. Törvényes rend. Ezek most Mózes kőtábláit törik darabokra. A hitet. A lelkeket... Ezért az isteni gondviselés azt rója ránk, hogy újra bízók legyünk, és egységesek a cselekvésben.

ALMASSY DENISE: Nem is értem, hogy az emberek miért keresik a bajt...

175