Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Oláh András: Az utolsó játszma
TISZA: Régebben gyakran olvastam a publicisztikáit... A parlamentben mindig azzal kezdtem a napomat, hogy az aznapi újságokat átfutottam. Nemcsak az engem ostorozó írásokat - ennyire mazochista azért nem vagyok... Ez a fiú egyébként - ha politikusnak csapnivaló is - kitűnő' verseket ír. TISZÁNÉ: István támogatta is... Párizsban szerzett neki ösztöndíjat... Persze még régen, a háború előtt... Később a házasságkötéséhez is kérte István segítségét. TISZA: Kicsit puhítani kellett az apósjelöltet... Az öreg Boncza nyakas természet. Egyébként semmiség volt az egész... RADVÁNSZKY: Hihetetlen... Te aztán igazán nagyvonalú vagy az ellenfeleiddel. TISZA: Tudod, Béla, ennyi év alatt megtanultam megismerni az embereket... Ezt az Adyt becsülöm. A tehetségéért... O valóban aggódik a hazáért. A magyarságért. .. Jobban becsülöm, mint saját pártbeli mamelukjaimat - az álszent ellenzékiekről nem is szólva... És tudom, hogy ő is becsül engem. RADVÁNSZKY: Pedig ő is bujtogatott, ő is csiholta a szikrát... TISZA: Érmelléki bolond. Fűti a hevület... Teheti, hisz költő. Az a dolga, hogy kendőzetlenül kimondja az érzéseit... Mennyivel könnyebb neki, mint nekünk, politikusoknak!... Sokszor a szándékainkat is titkolni kell. RADVÁNSZKY: Semmi lojalitás nincs benne... És a becsületedben sért. TISZA: Inkább hazudjon? Még csak az kéne!... Épp elég nyájas udvaronc nyüzsög körülöttem. Csak őszinte emberekkel jutunk előbbre... Tudod, gyakran eszembe jut egy jelenet. A Várbeli koronázási ünnepség ’16-ban, amit Bánffy Miklós koreografált. Emlékeztek ti is... Amikor a pompás úri közönség között megjelent a lerongyolódott, nyomorékká lett frontkatonák csoportja. Ahogy mankójukra támaszkodva végigvonultak a döbbent uralkodópár és a szájtáti sokaság előtt. Azok a hamuszürke arcok, azok a lestrapált, de az alkalomra valahogy kifényezett katonabakancsok, a mankók hideg koppanása, a kötések az arcokon, a felgyűrt, üresen lógó nadrágszárak gyakran megjelennek előttem... Micsoda csönd támadt ott! Pedig az csak egy hűvös szellő volt a jeges borzalmakból. Sokan mégis ott és akkor szembesültek először a háború valóságával. Mert más dolog a hadijelentéseket olvasni a sajtóban, és más megélni a háborút... Bánffynak volt bátorsága lerántani a leplet, és megmutatni az élet valódi drámáját... Akkor János jelenéseire gondoltam: „Megnyitá azért a mélységeknek kútját: és füst jőve fel a kútból, mint egy nagy kemencének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt.” 144
