Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Bókay Antal: Az Apokrif - fantázia egy késő-modern személyesség konstrukció lehetőségéről
egy sajátos történeti-textuáis kifejezésmódot emel igencsak szembetűnő pozícióba, azt jelzi, hogy az itt következő szöveg „apokrif’. Jól tudjuk, hogy a görög szó jelentése: „a rejtettből származó” {apó kriptán), a zsidó-keresztény tradícióban kialakult jelentése viszont: „könyvek, amelyeket fantasztikus tartalmuk, ismeretlen eredetük és eretnek szerzőjük miatt nem alkalmaztak az isten- tiszteletben és teológiában és a Szentírás kánonjába nem vettek fel”.2 A apokrif egy olyan szöveg, amely nem tartozik a szent totalitásába, a kanonizált teljességébe, nem az isteni, hanem valami más megnyilatkozása, olyan, ami akár az istentelenség tanúsága is lehet, olyan, ami sokféle, szétszórt, a centrálistranszcendentális lényegtől eltérő, és ami ismeretlen, kontrollálatlan szubjektív érdekeket, konstrukciókat képvisel. Nyilvánvaló, hogy az itt olvasható vers azért apokrif, mert a kanonikus hagyomány közössége helyett a szelf, a személyesség allegorikus konstrukcióira értelmezi át a történetet. A másik allegorikus elem az első sor utalásával nyilvánvalóvá tett apokaliptikus beszéd.5 Az apokalipszis „leleplezés”, a titkok kimondása, a keresztény hagyományban a Jelenések Könyvében az emberi történelem szimbolikus beszédben elmondott vége, az isteni rend teljes megvalósulásának pillanata. Az apokalipszis története persze megváltoztathatatlan történet, egy transzcendens akarat megvalósulása, de az emberrel szemben mint totálisan tárgyiasult sorozat jelenik meg, abszolút értelemben kívül van az emberi szándékon, akaraton. Pilinszky apokalipszise persze apokrif, legalább két szempontból: egyrészt nincs etikai dimenziója, mindenkire, bűnösre és bűntelenre egyaránt érvényesül, hisz „elhagyatnak akkor mindenek”. Másrészt — és ez talán sokkal fontosabb - János a Jelenések Könyvében tanúsít, lát és hall, de nem vesz részt az apokaliptikus történetben. Az Apokrif személye viszont résztvevője, tárgya, áldozata az apokalipszis, a történelem, vagy talán a lét teljessége végének, hisz itt a versben csak pusztulás van, és egyáltalán nincs szó a mennyei Jeruzsálem megvalósulásáról. A VERS | ELENTÉSK0NSTRU KCIÓ I ÉS SZEMÉLYESSÉG-ÉPÍTMÉNYE A vers kezdősora („Mert elhagyatnak akkor mindenek.”) az eljövendő apokaliptikus létszituáció bejelentése egy olyan mondattal, amelynek hiányzik az első része. A kijelentés hasonlóan pozícionáló funkciójú, mint a Téli éjszaka „Légy fegyelmezett!” kijelentése. Csak míg ott a világot felmérő hangnak, e pozícióba képzelt embernek szól ez (de József Attilánál se lehet tudni, ki mondja a felszólítást, ettől az itteni kezdéshez hasonlóan lebegő lesz a mondat), itt Pilinszkynél a lét tényállásaként hangzik el. Mindkettőre jellemző viszont valamiféle lebegtetés, rögzítetlenség, a kimondó bizonytalan létpozíciója. A következő rész az apokalipszis megvalósulása, az új létezési tér megformálódása három tér-síkban, a lenn és a fenn és a madarak köztességében: 110 Külön kerül az egeké, s örökre a világvégi esett földeké, s megint külön a kutyaólak csöndje.
