Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Bókay Antal: Az Apokrif - fantázia egy késő-modern személyesség konstrukció lehetőségéről
A levegőben menekvő madárhad. Es látni fogjuk a kelő napot, mint tébolyult pupilla néma és mint figyelő vadállat, oly nyugodt. Az első három sor a lenti világ jellemző eseménye a lét mélyére hatoló frag- mentáció: az életben a zajok, a zörejek, a beszéd tagolt darabokból állóak, amit az emberi szándék és felismerés egységbe hoz egészként érzékel. A csend viszont lényege szerint koherens, egyféle, belsőleg eleve nem tagolt, csak általában vett csendet tudunk érzékelni, csendeket sose (legfeljebb a hozzávaló viszonyunk lehet ilyen és mondhatjuk „némaságnak”). De itt és most az Apokrifban ez a csend is szétesik, „külön kerül”, elkülönbözik. Fölötte a repülő madarak, majd a fent világa egy részvétlen, idegen totalitás, egy egységes, szörnyű valami születik a megjelenő nap képében. A lenti világ hangi, pontosabban hangtalansági szétszéledésével szemben a fenti: a tiszta látvány láthatósága, az abszolút tekintet maga. A vers egésze ennek a metonimikus-allegorikus kettős világnak, e világ történésének mentén megvalósuló bejárása. Az első rész további szakaszai pontos struktúrát követnek. Nyitja és zárja két olyan négy soros szakasz, amely személy apokaliptikus történetben való részvételének a módját jelöli meg. Az első személyesség-szakasz kulcssszava a „szólok” a részvétel és az elmondás kettős kínjába vont személy cselekedete. A záró személyes szakasz, az első rész utolsó egysége pedig már cselekvésről szól, az „indulok” a kulcsszava, mégpedig „szemközt a pusztulással”, azaz az én léptei pontosan a pusztulásba, az apokaliptikus történetbe vezetnek: De virrasztván a számkivettetésben, mert nem alhatom akkor éjszaka, hányódom én, mint ezer levelével, és szólok én, mint éjidőn a fa: Ismeritek az évek vonulását, az évekét a gyűrött földeken? És értitek a múlandóság ráncát, ismeritek törődött kézfejem? Es tudjátok nevét az árvaságnak? És tudjátok, miféle fájdalom tapossa itt az örökös sötétet hasadt patákon, hártyás lábakon? Az éjszakát, a hideget, a gödröt, a rézsut forduló fegyencfejet, ismeritek a dermedt vályúkat, a mélyvilági kínt ismeritek? Feljött a nap. Vesszőnyi fák sötéten a haragos ég infravörösében. 111
