Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Odorics Ferenc: "Valamikor a paradicsom állt itt"
Csak árnyéka van a levegőtlen présben, Isten lélekzet nélkül látja állani árnyékát. A kővé válást, a halott anyaggá válást megelőzi és kiváltja az én lélektelen, lélek nélküli állapota. „Lélekzet nélkül látja állani árnyékomat a levegőtlen présben.” Ahogy az apokalipszis embere azáltal, hogy Isten helyére igyekezett állni, s ahogy igényt támasztott a theosz logosz, az isteni szó birtoklására, úgy üresedett ki, vált árnyékká, úgy ritkult meg körülötte az életet adó levegő, s úgy veszítette el lélekzetét. Az életét isten nélküli világban elképzelő és berendező ember lélekzet nélküli, mivel megszakította kapcsolatát leikével, isteni énjével, így létrehozta az apokalipszis korának mélységesen fájdalmas egzisztenciális tapasztalatát, a mélyvilági kínt, a fájdalmat, mely itt: „tapossa (...) az örökös sötétet hasadt patákon, hártyás lábakon...” Az Apokrif zárlatában megfogalmazódó elhagyatottság az időhatározók mentén is összekapcsolódik a vers felütésének apokaliptikus hangvételével. „Mert elhagyatnak akkor mindenek.” / „Akkorra én már mint a kő vagyok.” Mindkét időhatározó, az „akkor” és az „akkorra” egy jövőbeli, az elhagyatottság és pusztulás képeit felmutató pillanatra utal, a vers harmadik, egyébként szintén határozatlan időhatározója, a „valamikor” pedig nosztalgikusan egy múltbéli, édeni állapotot idéz meg. „Valamikor a paradicsom állt itt.” Ezzel a mondattal Pilinszky megidézi az Edenkertet, az aranykort, az emberiségnek azt az állapotát, amely az archaikus szintézisek (Véda, Kabala, Zend Aveszta, Ószövetség, bőn) szerves, elidegeníthetetlen része. Az Apokrif értelmezésének egyik alapkérdése, hogy a vers felszíni szövete mögött található-e olyan réteg, amely fenntartja a vers első részében megképzett, majd elvesztett apokaliptikus hangot. Ugyanis - ahogy Hamvas Béla írja: „Az aranykor az apokalipszis feltétele. Az apokalipszis aranykor nélkül nem is érthető.” ,,[A]z aranykor a béke, a szépség és a termékenység ideje, a földön megvalósult tényleges realitás. Amikor a szellemi és isteni erők az emberi sorsba, a közösség életébe, a természetbe és az anyagba szabadon és bőséggel áramlottak, mindazt, ami a földön élt, átvilágították, megszentelték és teljessé tették. A látható világ természetes módon kiegészült a láthatatlannal. Ez tette az életet létté; ez tette egésszé, teljessé, egységgé. Ez az aranykor jellege: a lét.”8 Az Apokrifben a paradicsom, az Edénkért, az aranykor nosztalgikus modalitásban jelenik meg: elveszett paradicsomként. Az apokalipszis felől a paradicsom nyilvánvalóan mindig elveszett paradicsom, csupán az a kérdés, hogy visszaszerezhető-e, a vaskort követi-e az aranykor. Az archaikus szintézisek - amelyek az emberiség egyetemes, metafizikai tudását őrzik - az idő múlását korszerűen gondolják el. Ami egyszer megtörtént, az meg fog történni még egyszer és még egyszer - ez az örök visszatérés gondolata. Az egyetemes tudás 102
