Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Ratkó József: Negyven év, negyven vers

temény ide is szól. Négy sorához - „ha tüntetve hogy éljen a rák/ harsog a köpenyhad fehéren/ fölzokog a vers feketében,/ kidadogja ki van veszélyben” - az úgynevezett Béres-ügy, amelynek Nagy László is tevékeny harcosa volt, adta az ihletet. S a többihez mi? Egyfeló'l a romolhatatlan hit „a májusért fölkelt beszéd” erejében, másfelől a veszejtők, a reményt nyögetők, a rablók elleni harag.

ILLYÉS GYULA: KOSZORÚ

íme, a negyvenedik vers, Illyés Köszöni ja, utolsóként is első a sorban, mert példaértékű. Példaértékű abban, hogyan kell - tudatva a bajt is, a jajt is - költőnek és költészetnek szolgálnia.

Mielőtt szemügyre vennők a verset, hadd mondjak néhány összegező szót folyóiratunk e külön vállalkozásáról. Sorozatunkkal semmi mást nem kívántunk bizonyítani, csak azt, hogy a magyar költészet az utóbbi negyven esztendőben is ugyanúgy tette a dolgát, mint ahogy korábban, s teszi majd ezután is - azzal a tisztességgel és felelőséggel, amit eleitől, Petőfitől, Adytól, József Attilától, s immár Illyéstől és Nagy Lászlótól, nyelvünk és magyarságunk csodatévő pásztoraitól tanult: gondja volt, van a világra s minden emberi dologra. „A jövőn innen és a múlton túl” költészetünk „nem fáradt bele a dacba” - mondták és mondják pedig egyesek ma is, hogy a vers rosszul szolgál: ahelyett, hogy csillagot rúzsozna, csak nyugtalankodik és nyugtalanít, „társadalmi igaza csak szenvedély”.

Vegyék tudomásul végre, barátai az erénynek, hog' a költészet nem a politika szolgálólánya...'

S most lássuk a verset! Illetve annak ég-tágasságú holdudvarát, hiszen eligazító szó nélkül is érthető, felfogható Illyés Koszorú ja.

Itthon a másajkúaknak szinte szájukba rágjuk anyanyelvűket. Tesszük ezt ama szilárd szocialista meggyőződésből, hogy mindenkinek elemi joga van szülötte-nyelvén szólnia. S ha a kassai zugárus, bukaresti cselédlány, bejrúti prostituált nem szólhat szüle-hívó nyelvén, szó nélkül éppen ezért nem hagyhatjuk. Belügy - mondják erre sokan. Az — bólint a vers —, de az emberiség belügye.

Ha erőszakos politikai akarat miatt egy nyelv kiszorít egy másikat a bölcsődéből, óvodából, iskolából, akkor ama másik verssé lesz és várakozik!

Elnyomók, vigyázzatok! Men mi lesz, ha a kiszorított nemzet majd verssé beszéli anyanyelvét, mert verstől tanulja anyanyelvét!? A vers - megvesztegethetetlen, s nevelhetetlen ekképpen - deviánsé

Maradjunk azért magunknál! S tegyük ismét azzá nyelvünket, ami volt és lehetne: ismét, az összemosolygás nyelvévé, a hűség nyelvévé. Amilyennek a költő is tudja.

90