Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 6-7. szám - Babosi László: "Bujdosva a jövő elvadult útjain" - Beszélgetés Bugya Istvánnal Ratkó Józsefről
-Jóska ifjúságszeretete nem közhely volt, különös reménnyel figyelt rájuk, nagy várakozással hitt bennük, kereste ó'ket, szót értett velük, és úgy becsülte őket, hogy tanult is tó'lük. A fó'iskolás, egyetemista korosztályról beszélek. Egyszer eljött író-olvasó találkozóra közénk, a Testnevelési Főiskola kollégiumába. Abból olyan kor- és sorselemző beszélgetés lett, hogy máig emlegetik. Mit adott abban a korban a Ratkóval történő találkozás? Valódi politikai nyíltságot, az igazság brutálisan becsületes kimondását, kimondását mindennek, amiről az országban akkor nem volt szabad beszélni. Hogy bajok vannak mindenfelé, hogy mit keresnek itt az oroszok, hogy mi volt ’56, hogy a kádári diktatúra tarthatatlan... Ratkó mester volt ebben is, részint tájékozottságával, műveltségével, vaslogikájával hódított, nem utolsósorban őszinte, már azt mondom, forradalmi hevületével. Perzselt minden szava, ugyanakkor szelíd és becsületes vitastílusával méltóságra, tiszteletre kényszerítette bőszült ellenfeleit is. Nagy szemfelnyitó, felvilágosító esték voltak ezek a találkozók.- Ez egy mai fiatalnak azért is érdekes, mert az Aczél György által kitalált kultúrpolitikai mechanizmus, az ún. 3T (tilt, tűr, támogat) ebben jól kitapintható. Félnek tőle, mert olvasói hallgatnak rá és széles körben képes hatni, de paradox módon védik is, hisz ő egy átlagemberhez képest jóval nagyobb szabadsággal beszélhetett ezekről a dolgokról hol nyíltan, hol pedig irodalmi köntösbe bújtatva.- A hatalom ravaszabbul gondolkodott, „finomabban”, mint addig bármikor, ezért engedte szabadon grasszálni a történelmi felelősségre kötelezett értelmiség elitjét, az írókat és költőket. Elég ostoba volt úgy vélni, hogy az íróolvasó találkozók unalmas, legfeljebb érdekes felolvasói estek lesznek. Ezért aztán beengedte, sőt betessékelte oda a társadalmat, a melósokat, diákokat, értelmiségieket. Sokszor nem is volt semmi baj, a művészek művészkedtek, a hálás (és igénytelen) közönség tapsolt és hazament. Itt jegyzem meg, hogy Jóska különlegesen szépen tudta elmondani, vagy inkább átadni a verseket. És szerette, ha meghallgatják, de ahogy sokasodtak a bajok, azt mondta a hallgatóknak, hagyjuk el most a verseket, fontosabb dolgokról kell beszélgetnünk: bajban van az ország, pusztád a nemzet! És mások, a legkiválóbbak is így tettek, és ezt már nem lehetett megállítani, az író-olvasó találkozókat nem lehetett betiltani (legfeljebb egy-egy költőt). Egyetlen becsületes fóruma ez lett az országnak - ahol Sánta Ferenc, Ratkó József, Fekete Gyula volt a vendég, ahol Latinovits mondta a verseket, nem túlzás, kitört egy-egy kisebb forradalom. El is lepték a közönséget a titkosrendőrök meg a besúgók. Jóska néha egy-egy ilyen jegyzetelgetőt megkérdezett, hogy jól érti-e, amit mond, ne beszéljen-e lassabban? Találkozóin mindig izzott a levegő, és mindig volt valami hivatalos vagy titkos utóhangja, de azért nem bántották, másképp próbálták elintézni. „Alávettetvén hét próbának,/ismét itt állok mosolyogva” - mondja a Jutok majában. S mi volt a hét próba? A József Attila-díj például, a dicsőség, a hatalom kegye, a kényeztetés, a csábítás. De ezek rajta nem vettek erőt.- Igen, mert ahogy mondta: a „hatalom előbb-utóbb elemberteleníti az embert ”.- Ez pedig a hatalom természetéből következik - mondja Ratkó -, de ezzel nem menti föl az embert! Verseiben is ott a következetes etikai vizsgálódás: milyen a hatalom viszonya az emberhez, a közösséghez, és milyen az ember viszonya a hatalomhoz. És persze ott a dráma. Vajon mire jutott volna a 69
