Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)
2008 / 1. szám - Fűzfa Balázs: A szabadság égboltozata
melynek előadásszövegeit a következő oldalakon olvashatja az érdeklődő közönség. Célunk az volt, hogy a történettudomány, a művelődéstörténet, a levéltári kutatások s az irodalomtörténet eszközeivel igyekezzünk rámutatni e tájhaza két évszázad előtti törekvéseinek ívére, „egyirányúság”-ára, mélységére - Széchenyi István-i szellemére. E mostani konferenciát szándékaink szerint 2008. november 6-7-8-án egy nemzetközi tanácskozás követi, folytatja majd, melyen a most megfogalmazott hipotézisek „igazolására” kerül sor. Annak anyagát is önálló kötetben szereznénk megjelentetni (benne a 24 és a 48 órás felolvasás képeivel). Szándékaink szerint miközben e kétéves eseménysorozat tiszteleg a legnagyobb magyar szellemisége előtt, aközben nagyon is erősen a jelenről beszél, az itt és most kutatási-gondolkodási feladataira, pontosabban azok megoldásának lehetőségeire emlékeztet és figyelmeztet bennünket. Azt szeretnénk „igazolni”, hogy bármiféle előrelépés mindenkori gondjaink megoldásában csakis a szellemi igényesség és a szolidaritás elveinek figyelembevételével lehetséges. Hogy aztán végképp és véglegesen a szabadság birodalmának égboltozatát építhessük magunk fölé. A „Széchenyi-projekt” hipotéziseinek lényege, hogy azt állítják, e fenti elveknek első megjelenése itt és ekkor, a szombathelyi líceum tanárainak szellemisége jegyében történt. A második hipotézis pedig azt mondja, hogy a reformkor után bő száz évvel itt, ebben a régióban „kezdődött” az irodalmi (másod)modernség is. Különös erővel csodálkozhattunk rá eddig a tényre, hogy az a fajta szellemi-emberi sokszínűség, mely Triesztet, Kőszeget, Szombathelyt, Bécset jellemezte, az 1920-as évektől kezdődően egy olyan világirodalmi paradigmasor egyberen- dezésére adhatott alkalmat, amely Rainer Maria Rilke, James Joyce, Ottlik Géza és Robert Musil nevével szimbolizálható. Ez a beszédmód motivikusan (például) a katonaiskoláknak a szövegekben való hangsúlyos jelenlétével, poétikailag pedig a késő modernség struktúráinak és beszédmódjainak a kikísérletezével jellemezhető. Bizonyítani szeretnénk immár, hogy ez a fajta másodmodernség itt és csakis itt jöhetett létre - legalábbis ebben a sajátos formájában. (Hasonlatosan a posztmodernségnek a perifériákon való megszületéséhez Dél-Amerikában —Jorge Luis Borges, Gabriel García Márquez, Julio Cortazár, Mario Vargas Llosa és mások tollán). Szeretnénk majd arról is beszélni, hogy lehetséges, a multikulturalitás közös szövegelemekben való megjelenése (mint például a tér- és az idő korlátozott dimenzióiba való bezártság motívuma, mely mindegyik fentebb említett szerző alkotásainak egyik kulcsa) teszi majd végül is azzá a hamarosan eljövendő posztmodernt, amivé az lesz: minden korláttól mentes, a szabad jelentésalkotás eszközrendszerével korlátlanul rendelkező látásmóddá. S szeretnénk majd arra is utalni kutatásaink során, hogy' Bécstől pedig már egyáltalán nincs lohann Ender: Széchenyi István ifjúkori portréja. 1818 ! 48
