Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 6-7. szám - Weiner Sennyey Tibor: B. F. (részletek egy monográfiából)

Square-i háza és az Apostolok társasága (a későbbi Bloomsbury Group) Békássy Ferenc Találkozások című novellájában így jelenik meg: „Emlékszel Brunswick-Hause-ra? (Ki ne emlékeznék!) Mikor még egészen ifjú voltam, akkor vitt oda Rupert Ray. Ray nagyon imponált nekem, világfájdalmas szemeivel, nagy poseur volt, ami hiszen könnyű egy költőnek, ha olyan hyper- apollói szépség és olyan jól ápolt, művészi, márványfehér a keze! Akkor meg kell jegyezni, még nem adta a cowboy-erős-egészséges-durva »son of the soil«-t!”,r’ - ezen rövid szövegrészből is kitűnhet az, hogy Békássy gyakran saját, szűkebb környezetét, életét használta fel háttérnek, díszletnek prózában is, mint később a nagyszabású elbeszélő-leíró költeményében, az angolul írott Adriaticában.

A Találkozások talán Békássy önvallomása egy lehetséges jövőben, ahol ő dicsőségben megöregedett költő, ahol ő emlékszik vissza fiatalkorára, ahol pont ő az, ki elég ironikusan kezeli egykori (vagyis az írás születésével egyidejű) világát és saját magát is. Ugyanakkor ebben a novellában két másik dologra is felfigyelhetünk. Az egyik Mrs White alakja, aki igen erősen emlékeztet Virgina Woolf némely különös és csak részletekben fel-feltűnő, mégis központi jellemeire, sőt talán, meglehet ez túlzás, de magára - az önvallomásokból, naplókból megismert - Virginia Woolfra.

A költő és Mrs White első találkozása jellemző a Brunswick-házra: először csak kettesben vannak, Mrs White, vagy Virginia alakja hirtelen kiegészül, jóssá, látnokká válván az alternatív jövőbe helyezett elbeszélő szavaiba rejti a valós jövőt, amikor a költő közli, hogy katona akar lenni és utazgatni, tanulni is akar, úgy válaszol „Igen - mondta halkan — és hát nem lesz idő."'1 - mire eg)' lepke téved a szobába, és beözönlik a társág is, ismert és jellemző fecsegésükkel. Am különösen a novellában leírt második, az írás keletkezéséhez képest fiktív találkozás izgalmas, amikor a színházban nő-szerető-költő hármasából visszalépve a költő izgatottan veszi észre, hogy a szeretőt viszik ki, a nőt, pedig ájultan vonszolja két szolga, már éppen állna föl, tenne valamit újra, amikor „Valaki, aki mellettem ült, megfogta a kezemet. Egy kort nem ismerő szépségű asszony volt. Az arcra emlékeztem, de nem tudtam kié? Egyszerre mintha távoli tenger moraját hallottam volna. Azt hiszem, nem voltam egészen magamnál, talán álmodtam is, hogy így szólt: »Tizenhárom éve, hogy láttalak. Nyugodjál meg. Megismersz?« Bólintottam, hiszen még akkor nem tudtam hinni, hogy ez és a brunswicki öregasszony: ugyanaz. »Keresd meg, ami rendületlen benned.« - mondta.’”" - Mrs White alakja azt a különös elbeszélés- és belsőidőt hivatott jelölni, amit szerzőnk nem egy írásában használván alternatív valóságokat, világokat, és idősíkokat megjelenítve olyan zavarba ejtő metszeteket hoz létre, mint a fentebb említett jóslat, jövőbe és múltba helyezkedés és látás lehetősége vagy fikciója.

Virginia Woolfék azok, akik legendás kiadójuknál a Horgarth Pressnél tíz évvel Békássy Ferenc halála után, 1925-ben kiadják angol verseit, aforizmáit, és az Adriatica című hosszú költeményét. Az angol versek között olyan remek darabok vannak, mint a Magányosan halhatatlanul, az 1914 vagy Az utolsó töredék. Hosszú évekkel az Adriatica kiadása után a törékeny idegrendszerű Virginia Woolf nem tudja kiheverni, hogy rodmelli kertjét is, és londoni laká42