Életünk, 2008 (46. évfolyam, 1-12. szám)

2008 / 5. szám - Alexa Károly: Mi az, hogy "pannon"? Mi az, hogy "pannonizmus"? (5. rész)

Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, / üljetek mellém! / Magyarok, ott a Tisza partján, / magyarok, ott a Duna partján, / magyarok, ott a tót hegyek közt, / üljetek mellém. / Magyarok, Afrikában, Ázsiában, üljetek mellém! / Ti ezután szülétek s ti porlócsontú ősök, / ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök, / üljetek mellém!” Hogy kiénekelhessem, én?..., nem, hogy kiénekelhesse a magyar maga, a magyar glóbusz örökös polgára, ha holt, ha élő, ha eljövendő: „Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön / zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele / s Európa fogja be fülét / s nyögjön a borzalomtól / és őrüljön bele!...”

1943-ban így7 válaszol Szabó Zoltán: „A költők gazdag szavakkal udvarolnak e házias, szerény, mondhatnám kötényes tájnak, a magyarnak, mely lágy7 vonásai mögött nagy szenvedélyeket rejt, s a békés arcban a szemek riadtak, szomorúak, de villogok is egy időben. Viszonyuk a magyar tájhoz olyan, mint a magyar dolgokhoz általában, nem nyugodt és nem szemlélődő, nem megállapító. Műfajuk nem a leírás, hanem az önvizsgálat a táj ürügyén. Vívódnak vele és keresnek benne valamit, akár az emberben, ha magyar. Mi úgy7 élünk itt, most ezer éve már, hogy7 alig tudjuk észrevenni az embert a magyartól, hiszen a magyar volt mindig veszélyben bennünk. így7 vagyunk a tájjal is: magyarságát látjuk elsősorban.”

Ekkora már a Szerelmes földrajz megjelent, de nem fejeződött be. A könyn7 után több mint egy7 tucatnyi „tájleírást” adott közre az író a háború végéig, zömmel dunántúli rajzokat, bennük egy7 karcsú kötetet kitevő balatoni élménybeszámolót és élményértelmezést. Amikor tehát „a magyar földrajzba” bele- szerelmesedctt íróról beszélünk, ezeket a szövegeket is számon kell tartanunk. Másfelől azt is tudjuk, hogy a kötet anyagának egy része darabonként és ilyenolyan címek alatt már korábban megjelent. Ez a most és itt íródó „dolgozat” ilyen értelemben, azaz a szövegszerveződés és élménykompozíció tekintetében is elődjének tekinti Szabó Zoltán idevágó dolgait. S talán felfogásban is. Az előbbi idézet így7 zárul: „Magányosan és hallgatagon járunk a hazai tájban. Megállunk egy7 akácfánál hosszasan. Mert azt gondoljuk róla, hogy magyar.” Mi ez? Beismerhetetlen, csak elősejlő irónia? Vagy7 már „1943” beszél itt - lesz-e „akácfa” ezen a helyen holnap is? És lesz-e ez a hely7 a miénk jövőre is?

A Szerelmes földrajz szeszélyesen kavarogni látszó, de nagyon is tudatosan szervezett szövegfolvam. Nem a szakaszok egységes hangoltsága szervezi kompozícióvá, éppen ellenkezőleg: a különböző modalitások váltakozásának a ritmusa - hol el lágyad, hol tréfás, hol rettegve szaggatott, hol biedermeiresen derűs, hol leíró, hol elemző, itt szárnyaló, amott szikár. És amit egy7 pillanatra se feledhetünk, ezek a lapok és - nyugodtan állíthatjuk, hogy7 - minden más magyar „szerelmes földrajz” darabjai is valamiféle idegenség állapotában íródtak, íródnak, ami mögött ott lehetett az éppen „aktuális” országvesztés utáni állapot maga, vagy az attól való szorongás. A Szabó Zoltán-könyv külföldön, idegenben készül és Trianon után, egy7 természetellenes nemzeti létállapotban íródik - és egy új Trianon öntudatlan lírai előhangja lesz. S az ember, ha mindent elveszített, vagy7 ha csak azt érzi, hogy onnan van kirekesztve, ahova tartozik, mi mást tehet, mint hódítani kezd? Az utazás, történjék az a valóságban vagy a poé- zis virtuális tájain, mindig hódítás, bekebelezés. Nem eltulajdonítás, nem azt

92